MANUEL CAMPOS SÁNCHEZ‑BORDONA
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2018. július 4. ( 1 )
C‑220/18. PPU. sz. ügy
ML,
a Generalstaatsanwaltschaft Bremen
részvételével
(a Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen [brémai regionális felsőbíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatali eljárás – Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – 2002/584/IB kerethatározat – Európai elfogatóparancs – A végrehajtás megtagadásának okai – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – 4. cikk – Az embertelen és megalázó bánásmód tilalma – A kibocsátó tagállamban uralkodó fogvatartási körülmények”
1.
A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben ismét az európai elfogatóparancsot érintő kérdések kerültek előterjesztésre, a Bíróság által a 2002/584/IB kerethatározatra ( 2 ) vonatkozóan a 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítéletben ( 3 ) adott értelmezést követően.
2.
A kérdést előterjesztő bíróság további pontosításokat kér a Bíróságtól az említett ítéletben foglalt ítélkezési gyakorlattal kapcsolatban, különösen arra az esetre, hogy az ahhoz való jog (esetleges) megsértését, hogy az európai elfogatóparancsot kibocsátó állam büntetés‑végrehajtási intézeteiben ne kelljen embertelen vagy megalázó bánásmódot elviselni, [a tagállam] saját bíróságai orvosolhassák.
I. Jogi háttér
A. Az uniós jog
1. Az Unió Alapjogi Chartája
3.
A 4. cikk kimondja:
„Senkit sem lehet kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”
2. A kerethatározat
4.
Az (5), (6), (8), (10) és (12) preambulumbekezdés szerint:
„(5)
[…] az elítéltek vagy gyanúsítottak – büntetőítélet végrehajtása vagy büntetőeljárás lefolytatása céljából történő – átadásának új, egyszerűsített rendszerének bevezetése lehetővé teszi a jelenlegi kiadatási eljárások bonyolultságának és a jelenlegi kiadatási eljárásokban rejlő késlekedés kockázatának a megszüntetését is. […]
(6)
Az e kerethatározatban előírt európai elfogatóparancs az első konkrét megvalósulása a büntetőjog területén a kölcsönös elismerés elvének, amelyre az Európai Tanács az igazságügyi együttműködés »sarokköveként« utalt.
[…]
(8)
Az európai elfogatóparancs végrehajtásaként hozott határozatokat megfelelően ellenőrizni kell, ami azt jelenti, hogy annak a tagállamnak az igazságügyi hatósága határoz az átadásról, amelyben a keresett személyt elfogták [helyesen: hogy abban a tagállamban, amelyben a keresett személyt elfogták, igazságügyi hatóság határoz az átadásról].
[…]
(10)
Az európai elfogatóparancs szabályozása a tagállamok közötti nagy fokú bizalomra épül. Végrehajtása csak abban az esetben függeszthető fel, ha a tagállamok egyike súlyosan és tartósan megsérti az [EU 6. cikk] (1) bekezdésében [módosítást követően jelenleg EUSZ 2. cikk] rögzített alapelveket, és ezt a Tanács a[z EU 7. cikk] (1) bekezdése [módosítást követően jelenleg az EUSZ 7. cikk (2) bekezdése] szerint, [az ugyanezen cikk] (2) bekezdésében rögzített következményekkel megállapítja.
[…]
(12)
E kerethatározat tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és figyelmet fordít a[z EU 6. cikkben] elismert és a Chartában, különösen annak VI. fejezetében kifejezésre jutott elvekkel. E kerethatározat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, mint amely tiltja olyan személy átadásának megtagadását, aki ellen európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, amennyiben objektív okok alapján feltehető, hogy az elfogatóparancs kibocsátására azért került sor, hogy az adott személyt neme, faji vagy vallási hovatartozása, etnikai származása, állampolgársága, anyanyelve, politikai meggyőződése vagy szexuális irányultsága alapján vonják büntetőeljárás alá vagy megbüntessék, illetve feltehető, hogy helyzetét bármely fenti körülmény hátrányosan befolyásolhatja. […]”
5.
Az 1. cikk megállapítja:
„(1) Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.
(2) A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.
(3) E kerethatározatnak nem érinti az [EUSZ 6. cikkben] foglalt alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget.”
6.
Az 5. cikk szerint:
„Az európai elfogatóparancsnak a végrehajtó igazságügyi hatóság által történő végrehajtását a végrehajtó tagállam joga az alábbi feltételekhez kötheti:
[…]
2.
ha az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztés‑büntetéssel büntethető vagy életfogytig tartó szabadságelvonással járó intézkedéssel fenyegetett, az elfogatóparancs végrehajtása ahhoz a feltételhez köthető, hogy a kibocsátó tagállam jogrendszere lehetővé teszi a kiszabott büntetésnek vagy intézkedésnek a büntetés vagy intézkedés végrehajtásának felfüggesztését célzó – kérelemre vagy legkésőbb 20 éven belül történő – felülvizsgálatát, vagy kegyelem alkalmazását, amelynek kérvényezésére az érintett személy a kibocsátó tagállam joga vagy gyakorlata szerint jogosult;
3.
ha a személy, aki ellen az európai elfogatóparancsot büntetőeljárás lefolytatása céljából bocsátották ki, a végrehajtó tagállam állampolgára vagy lakosa, az átadás ahhoz a feltételhez köthető, hogy az érintett személyt – meghallgatása után – visszaszállítják a végrehajtó tagállamba, hogy ott töltse le a kibocsátó tagállamban rá kiszabott szabadságvesztés‑büntetést vagy szabadságelvonással járó intézkedést.”
7.
A 6. cikk értelmében:
„(1) Kibocsátó igazságügyi hatóság a kibocsátó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes.
(2) Végrehajtó igazságügyi hatóság a végrehajtó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs végrehajtására illetékes.
(3) A tagállamok mindegyike tájékoztatja a Tanács Főtitkárságát a joga szerinti illetékes igazságügyi hatóságról.”
8.
A 7. cikk így szól:
„(1) Az illetékes igazságügyi hatóságok támogatására minden tagállam kijelölhet egy vagy – ha jogrendszere úgy rendelkezik – több központi hatóságot.
(2) A tagállam, ha ez igazságszolgáltatási rendszere felépítése következtében szükséges, központi hatóságát (hatóságait) bízhatja meg az európai elfogatóparancsok hatósági továbbításával és fogadásával, továbbá az ezekkel kapcsolatos minden egyéb hivatalos levelezéssel.
Azon tagállamok, amelyek élni kívánnak az e cikkben biztosított lehetőségekkel, a Tanács Főtitkárságához eljuttatják az általuk kijelölt központi hatóságra vagy központi hatóságokra vonatkozó információkat. Ez a nyilatkozat a kibocsátó tagállam minden hatóságára kötelező.”
9.
A 15. cikk értelmében:
„(1) Az érintett személy átadásáról az e kerethatározatban előírt határidőkön belül és feltételek mellett a végrehajtó igazságügyi hatóság határoz.
(2) Ha a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy ítéli meg, hogy a kibocsátó tagállam által közölt információk nem elégségesek ahhoz, hogy az átadás kérdésében határozzon, kéri, hogy a szükséges kiegészítő információkat, különösen a 3–5. cikkre, valamint a 8. cikkre tekintettel, soron kívül bocsássák a rendelkezésére, és a 17. cikkben előírt határidők betartását szem előtt tartva határidőt szabhat ezek kézhezvételére.
(3) A kibocsátó igazságügyi hatóság bármilyen további hasznos információt bármikor megküldhet a végrehajtó igazságügyi hatóságnak.”
B. A német jog: Gesetz über die internationale Rechtshilfe in Strafsachen ( 4 )
10.
A kerethatározatot az IRG módosított ( 5 ) 78–83. cikkének k) pontja ültette át a német jogrendbe.
11.
Az IRG 29. cikkének (1) bekezdése értelmében a Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen (brémai regionális felsőbíróság) határoz az átadás teljesíthetőségéről, ha a terhelt nem ért azzal egyet.
12.
Az IRG 73. cikke kimondja:
„Megkeresés hiányában nem nyújtható jogsegély és nem továbbítható információ, ha ez ellentétben állna a német jogrend alapelveivel. A nyolcadik, kilencedik és tizedik rész szerinti megkeresések esetén nem nyújtható jogsegély akkor, ha annak nyújtása ellentétben állna az [EUSZ] 6. cikkben foglalt alapelvekkel.”
II. Az alapjogvita és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
13.
2017. október 31‑én a Nyíregyházi Járásbíróság európai elfogatóparancsot bocsátott ki egy év, nyolc hónap szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából, amelyet ML magyar állampolgárral mint testi sértés, rongálás, csalás és betöréses lopás elkövetőjével szemben szabott ki a 2017. szeptember 14‑én (távollétében) meghozott ítéletben.
14.
Ugyanezen magyar bíróság korábban, 2017. augusztus 2‑án ML átadása céljából egy másik európai elfogatóparancsot bocsátott ki, hogy lefolytassák a büntetőeljárást azon cselekmények miatt, amelyek alapján később az ítéletét meghozták.
15.
Az Amtsgericht Bremen (brémai helyi bíróság, Németország) 2017. december 12‑én elrendelte ML őrizetbe vételét. ML azonban ugyanezen év november 23‑tól kiadatási letartóztatásban volt az első európai elfogatóparancs végrehajtásaként.
16.
A Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen (brémai regionális felsőbíróság) a 2017. december 19‑i határozattal, az első európai elfogatóparancs végrehajtásaként elrendelt őrizetbe vétel hatályon kívül helyezését követően, a 2017. október 31‑i európai elfogatóparancs érvényesítése céljából elrendelte ML őrizetbe vételét.
17.
ML kifogásolta a magyar hatóságoknak való átadását, és azt kérte, hogy terjesszenek előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság elé. A bíróság az átadásról történő határozathozatal előtt további információkat kért.
18.
Az első európai elfogatóparancs keretében a magyar Igazságügyi Minisztérium már tájékoztatást nyújtott a Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen (brémai regionális felsőbíróság) számára ML fogvatartási helyeiről, és garanciát nyújtott arra nézve, hogy semmilyen esetben nem lesz az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 4. cikke értelmében vett embertelen és megalázó bánásmódnak kitéve.
19.
E tájékoztatás alapján a végrehajtó bíróság 2018. január 9‑i határozatával nyilvánvalóvá tette, hogy ML fogva tartása a magyar Igazságügyi Minisztérium által megjelölt egyik intézményben nem vet fel nehézségeket. Mindazonáltal kétségei támadtak más intézmények körülményeivel kapcsolatban, amelyeket az említett minisztérium szintén ML fogva tartásának lehetséges helyszíneiként jelölt meg, ezért az Európa Tanács által 2006‑ban elfogadott büntetés‑végrehajtási elvek ( 6 ) és az Egyesült Nemzetek fogvatartottakkal való bánásmódra vonatkozó minimumszabályai alapján ( 7 ) számos kérdést intézett a magyar hatóságokhoz. ( 8 )
20.
A magyar Igazságügyi Minisztérium 2018. január 12‑i válaszában megállapította, hogy 2016. október 25‑én olyan törvények léptek hatályba, amelyek biztosítják a fogvatartottak számára, hogy panasszal élhessenek fogva tartásuk körülményeivel szemben.
21.
Ezt az információt 2018. február 1‑jén a magyar Igazságügyi Minisztérium kiegészítette azzal az adattal, hogy a terhelt egytől három hétig a budapesti börtönbe kerül, az előre nem látható események fenntartása mellett. Ezen időszak alatt az átadás végrehajtásával kapcsolatban konkrétan meg nem nevezett intézkedéseket fogadnak el.
22.
2018. február 12‑én a végrehajtó bíróság néhány részletet kért a budapesti börtönben uralkodó körülményekről. Azt is kérdezte, hogy mely más büntetés‑végrehajtási intézetben kerülhet sor ML fogva tartására, és mely valós alapon ellenőrizhetők az ott uralkodó fogvatartási körülmények. A magyar hatóságok nem válaszoltak e megkeresésre a végrehajtó bíróság által megjelölt határidőben (2018. február 28.). ( 9 )
23.
A német ügyészség támogatta az európai elfogatóparancs végrehajtását, amelyet ML ellenzett. E körülmények között a Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen (brémai regionális felsőbíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszti elő, sürgősségi eljárásban történő elbírálással:
„1)
Milyen jelentőséggel bír a fent említett rendelkezések értelmezése keretében az, hogy a kibocsátó tagállamban jogorvoslati lehetőségek állnak a fogvatartott rendelkezésére fogva tartásának körülményeit illetően?
a)
Ha a végrehajtó igazságügyi hatóságoknak bizonyítékok állnak rendelkezésükre a kibocsátó tagállamban uralkodó fogvatartási körülményekre vonatkozó, rendszerszerű vagy általánossá vált – akár bizonyos csoportokat, akár pedig bizonyos büntetés‑végrehajtási intézeteket érintő – zavarok fennállásáról, akkor, anélkül, hogy a konkrét fogvatartási körülmények további vizsgálatára lenne szükség, a fent említett rendelkezésekre tekintettel már akkor is ki kell‑e zárni annak – az átadás teljesíthetőségét kizáró – tényleges veszélyét, hogy a terheltet átadása esetén embertelen vagy megalázó bánásmódban részesítik, ha az ilyen jogorvoslati lehetőségek biztosítottak?
b)
Jelentőséggel bír‑e e tekintetben az, hogy e jogorvoslati lehetőségeket illetően az Emberi Jogok Európai Bírósága nem látott arra utaló jeleket, hogy azok ne kínálnának a fogvatartottaknak valós kilátást a nem megfelelő fogvatartási körülmények javulására?
2)
Ha az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adandó válasz alapján a fogvatartottak rendelkezésére álló ilyen jogorvoslati lehetőségek fennállása, anélkül hogy a kibocsátó tagállamban uralkodó konkrét fogvatartási körülményeket a végrehajtó igazságügyi hatóságoknak tovább kellene vizsgálniuk, nem alkalmas arra, hogy a terhelttel való embertelen vagy megalázó bánásmód tényleges veszélyét kizárja:
a)
Úgy kell‑e értelmezni a fent említett rendelkezéseket, hogy a kibocsátó tagállamban uralkodó fogvatartási körülmények végrehajtó igazságügyi hatóságok általi vizsgálatának minden olyan büntetés‑végrehajtási intézetre vagy egyéb fogvatartási intézményre ki kell terjednie, amelybe a terhelt adott esetben befogadást nyerhet? A meghatározott büntetés‑végrehajtási intézetekben megvalósuló csak ideiglenes vagy átszállítás céljából történő fogva tartásra is vonatkozik‑e ez? Vagy a vizsgálat arra a büntetés‑végrehajtási intézetre korlátozódhat, amelybe a terhelt a kibocsátó tagállam hatóságainak tájékoztatása szerint valószínűleg és az idő túlnyomó részére befogadást nyer?
b)
Ennek érdekében minden esetben a vonatkozó fogvatartási körülmények olyan átfogó vizsgálatára van‑e szükség, amely mind az egy fogvatartottra eső személyes tér nagyságára, mind a fogva tartás egyéb körülményeire kiterjed? Az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2016. október [20‑i] Muršić kontra Horvátország ítéletéből (7334/13. sz. [CE:ECHR:2016:1020JUD000733413]) következő ítélkezési gyakorlatot kell‑e az ily módon megállapított fogvatartási körülmények értékelése során alapul venni?
3)
Ha az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre adandó válasz alapján a végrehajtó igazságügyi hatóságok vizsgálati kötelezettségét valóban ki kell terjeszteni valamennyi tekintetbe jövő büntetés‑végrehajtási intézetre:
a)
Mellőzhetővé teszi‑e a minden egyes tekintetbe jövő büntetés‑végrehajtási intézetben uralkodó fogvatartási körülmények végrehajtó igazságügyi hatóságok általi vizsgálatát az, hogy a kibocsátó tagállam általános garanciát nyújt arra nézve, hogy a terhelt nem lesz embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyének kitéve?
b)
Vagy a minden egyes tekintetbe jövő büntetés‑végrehajtási intézetben uralkodó fogvatartási körülmények vizsgálata helyett ahhoz a feltételéhez köthető‑e a végrehajtó igazságügyi hatóságoknak az átadás teljesíthetőségéről szóló határozata, hogy a terhelt nem lesz ilyen bánásmódnak kitéve?
4)
Ha az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre adandó válasz alapján a garanciák nyújtása és feltételek kikötése sem teszi mellőzhetővé azt, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságok a kibocsátó tagállam minden egyes tekintetbe jövő büntetés‑végrehajtási intézetében uralkodó fogvatartási körülményeket megvizsgálják:
a)
Akkor is ki kell‑e terjeszteni a végrehajtó igazságügyi hatóságok vizsgálati kötelezettségét valamennyi tekintetbe jövő büntetés‑végrehajtási intézetben uralkodó fogvatartási körülményekre, ha a kibocsátó tagállam igazságügyi hatóságainak tájékoztatása szerint a terhelt fogva tartásának időtartama a kibocsátó tagállamban nem fogja meghaladni a három hetet, feltéve azonban, hogy nem merülnek fel ezzel ellentétes körülmények?
b)
Akkor is ez az irányadó, ha a végrehajtó igazságügyi hatóságok számára nem megállapítható, hogy ezen információkat a kibocsátó igazságügyi hatóság közölte‑e, vagy azok a kibocsátó tagállamnak a kibocsátó igazságügyi hatóság támogatásra irányuló kérése nyomán eljáró központi hatóságainak egyikétől származnak‑e?
III. A Bíróság előtti eljárás
24.
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 2018. március 27‑én érkezett a Bírósághoz, amely úgy határozott, hogy sürgősségi eljárásban bírálja el az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet.
25.
ML, a német és a magyar kormány, valamint a Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket, akik a német ügyészséggel és a belga, dán, ír, spanyol, holland és román kormánnyal együtt részt vettek a 2018. június 14‑én tartott tárgyaláson.
IV. Az elemzés
A. Előzetes megállapítások
26.
Az Aranyosi ítéletben, amely a jelen kérelmet előterjesztővel azonos bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adott választ, a Bíróság úgy határozott, hogy a kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését, 5. cikkét és 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy „amennyiben a kibocsátó tagállamban uralkodó fogvatartási körülményekre vonatkozó objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatok – akár bizonyos csoportokat, akár bizonyos büntetés‑végrehajtási intézeteket érintően – rendszerszerű vagy általánossá vált zavarról tanúskodnak, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak meg kell konkrétan és pontosan vizsgálnia, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető‑e, hogy a büntetőeljárás lefolytatása vagy szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása érdekében kibocsátott európai elfogatóparanccsal érintett személy a kibocsátó tagállamnak való átadása következtében ténylegesen ki lenne téve ebben a tagállamban az Európai Unió Alapjogi Chartájának 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyének”. ( 10 )
27.
Ennek érdekében – folytatja az ítélet – „a kibocsátó igazságügyi hatóságtól további információk szolgáltatását kell kérnie, amelynek – szükség szerint […] a kibocsátó tagállam központi hatóságának vagy központi hatóságai egyikének segítségét igénybe véve – a megkeresésben meghatározott határidőben közölnie kell ezeket az információkat. A végrehajtó igazságügyi hatóságnak az érintett személy átadására vonatkozó határozathozatalt el kell halasztania mindaddig, amíg kézhez nem kapja azokat a további információkat, amelyek lehetővé teszik számára, hogy az ilyen veszély fennállását kizárja. Amennyiben e veszély fennállása nem zárható ki észszerű időn belül, akkor a végrehajtó hatóságnak döntenie kell arról, hogy az átadási eljárást megszünteti‑e”. ( 11 )
28.
A Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen (brémai regionális felsőbíróság) 2016‑ban számos kiegészítő kérdéssel próbálta elérni, hogy a Bíróság pontosítsa ítélkezési gyakorlatát. Nem nyílt azonban lehetőség a válaszadásra, mivel az európai elfogatóparancsot a Bíróság határozathozatala előtt visszavonták, ami az előzetes döntéshozatali eljárás lezárását vonta maga után. ( 12 )
29.
A jelen (harmadik) alkalommal az alapügyben eljáró bíróság konkrétan azt kéri, hogy a Bíróság „a […] Bíróság által a 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítéletben […] a kibocsátó tagállamban uralkodó fogvatartási körülmények végrehajtó igazságügyi hatóságok általi vizsgálatával kapcsolatban meghatározott eljárásra tekintettel értelmezze a kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését, 5. cikkét és 6. cikkének (1) bekezdését a Charta 4. cikkével összefüggésben” ( 13 ).
30.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálatának megkezdése előtt érdemes emlékeztetni arra, hogy a kerethatározat célja azon hagyományos kiadatási rendszer felváltása, amelyet a jelentős aktuálpolitikai elem, valamint az igazságügyi hatóságok közötti olyan átadási rendszer jellemez, amely a kölcsönös elismerés elvén alapszik és a tagállamok közötti nagy fokú bizalmon nyugszik. ( 14 )
31.
A kölcsönös elismerés, „amely az igazságügyi együttműködés »sarokköveként« szolgál, a kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdése értelmében azt is magában foglalja, hogy a tagállamok főszabály szerint kötelesek végrehajtani az európai elfogatóparancsot” ( 15 ). Az említett elv „maga is a tagállamok közötti kölcsönös, aziránt fennálló bizalom elvén alapul, hogy a nemzeti jogrendjeik képesek az uniós szinten és különösen a Chartában elismert alapjogok tekintetében egyenértékű és tényleges védelmet nyújtani” ( 16 ).
32.
A kölcsönös elismerés és a kölcsönös bizalom elve alapvető az uniós jog szempontjából, mert – ahogy azt a Bíróság az Aranyosi ítéletben a 2/13 véleményre ( 17 ) hivatkozással kijelentette – azok „lehetővé teszik egy belső határok nélküli térség létrehozását és fenntartását”, mivel „pontosa[n] a kölcsönös bizalom elve, különösen a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében mindegyik államtól megköveteli, hogy – kivételes körülményektől eltekintve – úgy tekintse, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat” ( 18 ).
33.
Ennélfogva, a kerethatározat 3. cikkében foglalt, a végrehajtás kötelező megtagadásának kimerítően felsorolt esetein, illetve a 4. és 4a. cikkben előírt, a végrehajtás megtagadásának mérlegelhető esetein kívül, a végrehajtó igazságügyi hatóság főszabály szerint köteles végrehajtani az európai elfogatóparancsot, anélkül, hogy azt az ugyanezen kerethatározat 5. cikkében foglaltaktól eltérő feltételekhez köthetné.
34.
Ennek alapján, az európai elfogatóparancs végrehajtása a főszabály, a végrehajtás megtagadása kivételként tekintendő, amelyet szigorúan kell értelmezni. ( 19 )
35.
Az uniós jogalkotó úgy rendelkezett, hogy az európai elfogatóparancs mechanizmusának végrehajtása „csak abban az esetben függeszthető fel, ha a tagállamok egyike súlyosan és tartósan megsérti az [EUSZ 2.] cikkben rögzített alapelveket, és ezt a Tanács az [EUSZ 7. cikk (1) bekezdése] szerint, [az ugyanezen cikk] (2) bekezdésében rögzített következményekkel megállapítja” ( 20 ).
36.
Az Aranyosi ítéletből azonban az következik, hogy az általam imént hivatkozott eseten kívül (vagyis a Tanács az EUSZ 7. cikk alapján formálisan megállapítja az EUSZ 2. cikkben kinyilvánított értékek és jogok súlyos és tartós megsértését), az uniós jog csak kivételesen egyedi esetekben engedi meg az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második, harmadik és negyedik kérdés vizsgálata lehetővé teszi e kivétel terjedelmének megállapítását.
1. A kibocsátó tagállam által nyújtott védelmi lehetőségek hatásáról (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés)
37.
A Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen (brémai regionális felsőbíróság) az első kérdését úgy fogalmazza meg, hogy azt nagyon pontos tényállási körülmények közé helyezi: ha a végrehajtó igazságügyi hatóságoknak „bizonyítékok állnak rendelkezésükre a kibocsátó tagállamban uralkodó fogvatartási körülményekre vonatkozó, rendszerszerű vagy általánossá vált – akár bizonyos csoportokat, akár pedig bizonyos büntetés‑végrehajtási intézeteket érintő – zavarok fennállásáról”.
38.
Ezen előfeltevésből kiindulva, az alapügyben eljáró bíróság azt kívánja megtudni, hogy „a kibocsátó állam által nyújtott jogi védelem lehetőségei milyen hatással vannak a fogvatartott személyre, a fogvatartási körülményeit illetően”.
39.
Úgy vélem, hogy e kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság önállóan maga is megadhatja a Bíróságtól kért választ. Ha „a kibocsátó állam által [nyújtott] jogi védelem lehetőségei” elegendők lennének az embertelen vagy megalázó bánásmód kockázatának kizárásához, már nem kerülne szóba „a rendszerszerű vagy általánossá vált zavarok fennállása”.
40.
Véleményem szerint a kérdést előterjesztő bíróság által előadott eset nem pontosan egyezik az Aranyosi ítélet alapját képező helyzettel:
–
Akkor (2015‑ben) úgy nyilatkozott, hogy [a kérdést előterjesztő bíróság] meggyőződése szerint, a rendelkezésre álló információk alapján, megalapozott annak a gyanúja, hogy Aranyosi P. olyan fogvatartási körülmények közé kerülhet, amelyek sértik az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: EJEE) 3. cikkét és az EUSZ 6. cikket, különösen a büntetés‑végrehajtási intézet túlzsúfoltsága miatt. ( 21 )
–
Jelenleg (2018‑ban) a helyzet megváltozott, és a kérdést előterjesztő bíróság éppen az akkor kialakult meggyőződés megerősítésére vagy megváltoztatására irányuló bizonyítékok aktualizálása céljából ( 22 ) kért további adatokat a magyar hatóságoktól. A beszerzett adatok alapján szükségesnek tekinti egy új, releváns tényező figyelembevételét, amely olyan védelmi eszközök bevezetése, amelyekkel a kibocsátó állam nem rendelkezett annak idején, amikor az Aranyosi ítéletben elbírált előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjesztették. ( 23 )
41.
A magyar hatóságok által az alapügyben eljáró bíróságnak szolgáltatott (új) információ kiemeli, hogy 2016. október 25‑én olyan meghatározott jogszabályi rendelkezések elfogadására került sor, amelyek lehetőséget adnak a fogvatartottak számára, hogy panasszal éljenek fogva tartásuk körülményeivel szemben. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) megállapította, hogy nincsenek arra utaló jelek, hogy az említett intézkedések ne kínálnának valós lehetőséget a fogvatartási körülmények javulására az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmával összhangban. ( 24 )
42.
Ezáltal az EJEB 2017. november 14‑i ítélete ( 25 ) szerint, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság hivatkozott, „semmi sem bizonyítja, hogy [a magyar jogalkotó által elfogadott új intézkedések] nem nyújt[anak] reális kilátást a nem megfelelő fogvatartási körülmények javítására, s hogy nem képes a fogvatartottak számára hatékony lehetőséget biztosítani arra, hogy az ilyen fogvatartási körülményeket összhangba hozza az Egyezmény 3. cikkének követelményeivel” ( 26 ), kifejezetten biztosítva a büntetés‑végrehajtási hatóság eljárásának bírósági felülvizsgálatát. ( 27 )
43.
Annak a ténynek, hogy a magyar szabályozás 2016 óta rendelkezik olyan jogorvoslati mechanizmussal, amely lehetővé teszi a fogvatartottak számára a jogorvoslati lehetőségek igénybe vételét a nem megfelelő fogvatartási körülményekkel szemben, ha az említett mechanizmus megfelelően működik, elegendőnek kell lennie a nemzeti büntetés‑végrehajtási rendszer rendszerszerű vagy általánossá vált zavarainak kizárásához, az ahhoz való jog biztosítását illetően, hogy [a terhelt] ne részesüljön embertelen vagy megalázó bánásmódban. A kölcsönös bizalom, amely – ahogy azt korábban említettem – az európai elfogatóparancs rendszerének alapját és ezzel a bírósági határozatok kölcsönös elismerésének lényegét képezi, alátámasztja ezt.
44.
Előfordulhat azonban, hogy az új jogszabály inkább csak igazoló jellegű, mint hatékony, ami nem jelent kellő védelmet. Amennyiben ez a helyzet, „a Charta 4. cikkében biztosított jog abszolút jellegére” ( 28 ) tekintettel a végrehajtó igazságügyi hatóság köteles e jogot oltalmazni, ha bármely „arról tanúskodó csekély gyanújel rendelkezésére áll, hogy fennáll annak a tényleges veszélye, hogy a kibocsátó tagállamban fogva tartott személyt embertelen vagy megalázó bánásmódban részesítik” ( 29 ).
45.
E védelmi mechanizmus tényleges működtetésének értékelése tekintetében emlékeztetek arra, hogy az Aranyosi ítélet alapján „a kibocsátó tagállamban uralkodó fogvatartási körülményekre vonatkozó objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatok […] származhatnak többek között nemzetközi bírósági határozatokból, így az EJEB ítéleteiből, a kibocsátó tagállam bírósági határozataiból, valamint az Európai Tanács szervezetei által elfogadott vagy az Egyesült Nemzetek rendszeréből eredő határozatokból, jelentésekből és más dokumentumokból” ( 30 ).
46.
Márpedig a jelen ügyben összegyűjtött adatok arra engednek következtetni, hogy a magyar jogalkotó által meghatározott jogorvoslati eszközök nem elméleti vagy megvalósíthatatlan megoldásnak minősülnek, hanem tényleges gyakorlati következmények kifejtésére képesek.
47.
Így értelmezte ezt először is az EJEB annak megállapításával, hogy az új szabályok nem üres papírok, hanem ténylegesen garanciát nyújtanak [a terhelt] azon jogához, hogy ne legyen embertelen vagy megalázó bánásmódnak kitéve.
48.
Másodsorban, a 2017. júniusi határozatában ( 31 ) az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága üdvözölte a hatóságok elkötelezettségét a magyarországi börtönzsúfoltság problémájának megoldása iránt, és megjegyezte, hogy a megtett érdemi intézkedések nyomán már az első konkrét eredmények látszanak, és várható, hogy ezen eredmények, valamint a jövőben elérhető javulás a magyar hatóságok segítségére lehetnek abban, hogy az egyes ügyekben is konkrét és hatékony intézkedéseket tegyenek az említett probléma kezelésére. ( 32 )
49.
A kérdést előterjesztő bíróság elismeri, hogy az EJEB által képviselt álláspont alapján „a végrehajtó igazságügyi hatóság kötelezhető lehet annak az elfogadására, hogy a jogi védelem új lehetőségei […] kizárják annak tényleges veszélyét is, hogy a terhelt fogva tartásának körülményei miatt embertelen vagy megalázó bánásmódban részesül” ( 33 ). Bár az EJEB, mivel fenntartotta az EJEE 3. cikkének esetleges megsértésével kapcsolatos döntéshozatali jogkört, ha a belső jogorvoslati lehetőségek sikertelennek bizonyulnának, úgy véli, hogy ez arra enged következtetni, hogy az említett bíróság nem zárja ki feltétlenül annak veszélyét, hogy [a terhelt] embertelen vagy megalázó bánásmódban részesül. ( 34 )
50.
Valójában az EJEB azon hozzáállása, hogy olyan kérelmek ügyében is eljár, amelyeket esetlegesen azon fogvatartottak kívánnak előterjeszteni, akiknek a jogorvoslati kérelmét a nemzeti bíróságok elutasították, nem a nemzeti garanciarendszerrel szembeni általános és alapvető bizalmatlanság kifejeződését jelenti. Inkább emlékeztető arra, hogy azon nemzeti bírósági határozatokkal szemben, amelyek nem orvosolják az EJEE által biztosított jogok konkrét sérelmét, nyitva áll az EJEB‑hez benyújtható jogorvoslati lehetőség. ( 35 )
51.
Az említett ügyben éppen az EJEB mondta ki, hogy Magyarországon Domján Cs.‑nek és „minden más, a kérelmezőhöz hasonló helyzetben lévő személynek” igénybe kellett volna vennie a 2016. évi reformmal bevezetett jogorvoslatokat az EJEB előtti eljárást megelőzően. ( 36 ) Ezzel az EJEB közvetetten elismeri az általa nyújtandó védelemre irányuló, említett jogorvoslatok potenciálisan hatékony jellegét, anélkül, hogy az európai bíróság által képviselt, per definitionem rendkívüli jogorvoslati módot igénybe kellene venni. ( 37 )
52.
Kétségtelenül, az EJEB a továbbiakban figyelmeztet arra, hogy „a szóban forgó nemzeti jogorvoslatok hatékonyságával kapcsolatos megközelítését megváltoztathatja, ha a hazai hatóságok gyakorlata hosszú távon azt mutatja, hogy a fogvatartottak átszállítását és/vagy kártalanítását formális okokra hivatkozva megtagadják, hogy a hazai eljárás túlzottan hosszú, vagy a nemzeti ítélkezési gyakorlat nem áll összhangban az Egyezmény követelményeivel” ( 38 ). Ha azonban e változásra nem kerül sor, vélelmezni kell, hogy a 2016‑ban előírt jogorvoslatok hatékonyak.
53.
Következésképpen, ha a büntetés‑végrehajtási helyzet kedvezően fejlődött a fent kifejtettek értelmében; ha létezik jelenleg olyan nemzeti szabályozás, amely biztosítja a fogvatartottak számára a hatékony jogorvoslatot a Charta 4. cikkének a fogva tartásuk körülményei miatt történő esetleges megsértésével szemben; és ha az említett szabályozás hatékony és nem pusztán formális vagy névleges, „már nem feltételezhető minden további nélkül azon objektív, megbízható, pontos tényezők egyidejű fennállása […], amelyek bizonyítják a rendszerszerű vagy általánossá vált – akár bizonyos csoportokat, akár pedig bizonyos büntetés‑végrehajtási intézeteket érintő – zavarok fennállását”.
54.
Véleményem szerint e megoldás van leginkább összhangban az Aranyosi ítélettel, a kerethatározat alapját képező elvekkel és az egyes tagállamok (a jelen ügyben Magyarország) bíróságait illető tisztelettel, amely bíróságokkal szemben nem merülhet fel a Charta 4. cikke megsértésének általános gyanúja, amikor európai elfogatóparancsot bocsátanak ki. A kölcsönös igazságügyi bizalmon alapuló bűnügyi együttműködési rendszer nem maradhat fenn, ha a fogadó állam bíróságai a kibocsátó állam bíróságai által végrehajtott megkereséseket úgy kezelik, mintha ez utóbbiaknak alapvető jogok védelme biztosítására irányuló érzékenysége kisebb mértékű lenne, mint ezen előbbieké.
55.
Mindenesetre, az európai elfogatóparancs átvétele nem adhat okot a végrehajtó bíróságnak arra, hogy a kibocsátó állam büntetés‑végrehajtási rendszerét összességében minősítse, és arra sem, hogy saját nemzeti joga alapján megítélje azt. Az ellenőrzés mércéje csak a Charta 4. cikke lehet. Olyan minimális, de abszolút jellegű garancia, amelynek érvényesüléséhez olyan hatékony jogorvoslatot kell rendelni, amely képes valós és hathatós védelmet biztosítani a kínzások, valamint az embertelen és megalázó bánásmód ellen.
56.
Az a tény, hogy az EJEB megállapította, hogy az új jogorvoslati rendszer lehetővé teszi az említett védelem biztosítását, véleményem szerint a legnagyobb jelentőséggel bíró elemnek minősül az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállamban uralkodó fogvatartási körülmények általános helyzetének értékelése során (az Aranyosi kettős teszt első lépése). Szinte az mondanám, hogy az említett értékelés elvégzéséhez meghatározó tényező.
57.
Mindazonáltal, mivel végeredményben olyan abszolút jog garanciája, amelyhez saját természeténél fogva először inkább preventív, mint helyreállító jellegű védelmet kell biztosítani, úgy vélem, hogy bármilyen jelentőséggel bír is, a hatékony jogorvoslati rendszer fennállása lehet, hogy nem elegendő, ha a végrehajtó bíróság megalapozott kétségeket támaszt azon eshetőséggel kapcsolatban, hogy a konkrét terhelt azonnal embertelen, megalázó bánásmódban részesülhet, függetlenül attól, hogy az említett sérelmet később helyreállítják‑e a kibocsátó tagállamban rendelkezésre álló hatékony jogorvoslatokkal.
58.
Ennélfogva, az alapeljárásban vitatotthoz hasonló helyzetben, amelyben azon jog – hogy a kibocsátó államban történő fogva tartás alatt [a terhelt] ne részesüljön embertelen vagy megalázó bánásmódban – garanciáját képező egyedi jogorvoslati rendszer nemrég történő bevezetése nem érvényesülhetett teljes valójában, egészen addig, hogy megsértésének kockázata kivételessé nem válik, indokolt, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság a terhelt fogvatartási helyének körülményeiről érdeklődik (az Aranyosi teszt második lépése).
2. A végrehajtó igazságügyi hatóság feladatát képező ellenőrzés terjedelméről (második, harmadik és negyedik kérdés)
59.
Az e kérdések kiindulópontját képező előfeltevés abban áll, hogy ha a kérdést előterjesztő bíróság végrehajtja az európai elfogatóparancsot, fennáll a Charta 4. cikke megsértésének súlyos veszélye.
60.
Márpedig a Bíróság az Aranyosi ügyben kimondta, hogy nem elegendő e veszély megállapítása, ( 39 ) hanem az „ilyen veszély fennállásának megállapítása mellett az is szükséges, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság konkrétan és pontosan értékelje, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy az érintett személy a kibocsátó tagállamban végrehajtandó fogva tartásának körülményei miatt ennek a veszélynek ki lenne téve” ( 40 ).
61.
Elengedhetetlen tehát, hogy a kibocsátó állam büntetés‑végrehajtási intézeteiben fennálló rendszerszerű (általánossá vált) zavarok bizonyításán túlmenően a végrehajtó bíróság vizsgálja meg, hogy „az adott ügy körülményei közt komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető‑e, hogy az érintett személy a kibocsátó tagállamnak való átadása következtében ténylegesen ki lenne‑e téve ebben a tagállamban az embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyének” ( 41 ).
62.
A kérdést előterjesztő bíróság e kritériumot veszi figyelembe, amikor azt vizsgálja, hogy milyenek ML fogvatartási körülményei, amelyhez további meghatározott információkat kért. ( 42 ) Vizsgálatának, hangsúlyozom, azon objektív és észszerű adatokra kell korlátozódnia, amelyeket az adott személyt érintő konkrét és egyedi körülményekkel kapcsolatban nyújthatnak. E szakaszban nem kell tehát vizsgálni a kibocsátó állam büntetés‑végrehajtási rendszerét jellemző általános feltételeket.
63.
A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy ha rendelkezésre állnak az összes vagy egyes büntetés‑végrehajtási intézetekben rendszerszerű vagy általánossá vált hibákra vonatkozó bizonyítékok, kizárható‑e az a veszély, amelyet ez a terhelt személyiségére jelent, ha a kibocsátó állam „általános garanciát” nyújtott arra, hogy az adott személy nem részesül ilyen bánásmódban. ( 43 )
64.
Ahogy azt maga a kérdést előterjesztő bíróság is elismeri, a kerethatározat nem állapít meg ilyen jellegű garanciákat. Nem is ad felhatalmazást ezek előírására. ( 44 ) Márpedig, mivel az alapügyben a vita tárgyát egy konkrét európai elfogatóparancs végrehajtása képezi, nem pedig a kibocsátó állam büntetés‑végrehajtási rendszere összességének minősítése, úgy vélem, hogy ha a hatóságok arra vállalnak kötelezettséget, ( 45 ) hogy a terhelt fogva tartásának konkrét körülményei nem jelentik az embertelen vagy megalázó bánásmód tényleges veszélyét, a végrehajtó igazságügyi hatóság nem hagyhatja figyelmen kívül e kötelezettségvállalás megérdemelt jelentőségét. Mivel egy alakszerűen vállalt kötelezettség kifejeződése, e garanciára, megsértése esetén a terhelt a kibocsátó állam igazságügyi hatóságai előtt hivatkozhat.
a) A fogvatartási körülmények meghatározása szempontjából szükséges információ származásáról
65.
Előzetesen felmerül az annak meghatározására irányuló kérdés, hogy a végrehajtó bíróság e szempontokból milyen információt használhat fel, és különösen mely hatóságtól szerezheti be vagy kaphatja meg azt.
66.
A kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak főszabály szerint kapcsolatba kell lépnie az európai elfogatóparancsot kibocsátó bírósággal. A kölcsönös elismerés éppen az említett cikk által megalkotott, a felek, azaz az európai elfogatóparancsot kibocsátó és az azt végrehajtó vagy fogadó, azt foganatosító igazságügyi hatóságok közötti párbeszéddel jön létre. ( 46 )
67.
A kerethatározat 7. cikkének (1) bekezdése szerint, a tagállamok egy vagy több központi hatóságot jelölhetnek ki az illetékes igazságügyi hatóságok támogatására, amelyeket az említett rendelkezés (2) bekezdése értelmében meg lehet bízni az európai elfogatóparancsok hatósági továbbításával és fogadásával, továbbá az ezekkel kapcsolatos minden egyéb hivatalos levelezéssel. ( 47 )
68.
Ez a tényállás a releváns, mert a kérdést előterjesztő bíróság kétségbe vonja, hogy ML magyarországi fogvatartási körülményeinek megítéléséhez figyelembe vehetők‑e az olyan információk, amelyek esetében nem állapítható meg, hogy „a kibocsátó igazságügyi hatóságtól származnak, vagy e hatóság kérte‑e be azokat” ( 48 ).
69.
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint az említett információkat a magyar Igazságügyi Minisztérium szolgáltatta, de nem határozták meg pontosabban, hogy ez közvetlenül vagy a kibocsátó igazságügyi hatóság közvetítésével történt. A második esetben logikusan az európai elfogatóparancs végrehajtása szempontjából releváns adatokról van szó abban az értelemben, hogy jogi értékük abból fakad, hogy azokat a kibocsátó bíróság vette át, és kezeskedik azokért.
70.
A kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóságok a kizárólagos aktív szereplők az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos eljárás során. A végrehajtó hatóságnak tehát meg kell küldenie az információ iránti megkeresést a kibocsátó hatóság részére, amely köteles a megkeresésekre válaszolni. ( 49 ) Ezen kiemelkedő igazságügyi szerepet nem érinti a tagállamok által a kerethatározat 7. cikke értelmében kijelölt központi hatóságok szükség esetén gyakorolható egyszerű támogató funkciója. ( 50 )
71.
Ennélfogva a végrehajtó igazságügyi hatóságnak figyelembe kell venniük azt az információt, amelyet a kibocsátó hatóság szolgáltatott, vagy a kibocsátó állam központi hatóságától (vagy a központi hatóságai közül az egyiktől) származó információt, amelyet a kibocsátó igazságügyi hatóság átvett és továbbított.
72.
A fentieket annak figyelembevételével kell értelmezni, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság minden olyan információt fel is használhat, amelyet olyan „objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális” elemek fennállásának megállapítása céljából szerezhet be, amelyek igazolhatják az embertelen vagy megalázó bánásmód valós veszélyét. ( 51 )
73.
Az említett egyéb információt az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos nemzeti eljárás során kaphatja meg, a terhelt vagy az ügyészség indítványára, amely utóbbi Németországban végrehajtó igazságügyi hatóságként jár el. ( 52 ) Jóllehet, míg az említett módokon megszerzett információt az azt kérelmezőnek teljes mértékben prudens módon értékelnie kell, ( 53 ) a kibocsátó bíróság által – akár közvetlenül, akár saját hatósága közreműködésével – nyújtott információ az eredetének megállapításán túlmenően nem vizsgálható, mivel a tartalmát illetően, főszabály szerint, a kölcsönös elismerés elvének alapját képező bizalomnak kell elsődlegesen érvényesülnie.
b) A fogvatartási körülmények meghatározása szempontjából szükséges információ terjedelméről
74.
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint, a kérdést előterjesztő bíróság által kitűzött határidő elteltét követően e bíróság nem kapta meg az által kért valamennyi információt. ( 54 ) Meg kell tehát vizsgálni, milyen következményekkel járhat a kibocsátó bíróság (mulasztó) magatartása.
75.
Az e következményekkel kapcsolatos állásfoglalásom előtt érdemes kiemelni, hogy az információkérésnek minden esetben nélkülözhetetlen információkra kell irányulnia. A kért információ célja annak vizsgálata, hogy fennáll‑e a valós veszélye annak, hogy a terheltet embertelen vagy megalázó bánásmódban részesítik. A kérelemnek nem kell kiterjednie egyéb olyan kérdésekre, a büntetés‑végrehajtási jellegű kérdéseket is beleértve, amelyeknek szigorú értelemben véve nincs közük az említett egyedi veszélyhez, és a büntetés‑végrehajtási intézményekben fennálló életfeltételek magasabb vagy alacsonyabb fokára irányulnak.
76.
Márpedig a végrehajtó bíróság részéről a kibocsátó bírósághoz intézett sokféle, az embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyének megállapítása szempontjából releváns kérdés közül néhány nyilvánvalóan túllépi ezt a mértéket. Így többek között a dohányzás lehetőségére, a fogvatartottak ruháinak mosására, vagy a rácsok, illetve zsaluk ablakokra való felszerelésére ( 55 ) vonatkozó kérdések véleményem szerint meghaladják a veszély fennállásának megállapításához szükséges mértéket.
77.
E tekintetben véleményem szerint nincs értelme, hogy a kért információ a kibocsátó tagállam összes büntetés‑végrehajtási intézetére vonatkozzon, hanem kizárólag arra az intézetre kell vonatkoznia, amelynek a terheltet be kell fogadnia.
78.
Egyetértek e tekintetben a Bizottsággal, ( 56 ) és a német kormányhoz hasonlóan – amelynek észrevételeivel a nyilvános tárgyaláson részt vevő kormányok többsége egyetértett – úgy gondolom, ( 57 ) hogy az átadás azon előre látható hatásaira kell koncentrálni, amelyeket a végrehajtó tagállam az átadás végrehajtásakor ismerhetett meg vagy kellett volna megismernie. Úgy vélem, hogy ez észszerű feltétel, és megfelel az Emberi Jogok Európai Bíróságának a végrehajtó állam felelősségére vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlatának. ( 58 )
79.
Ebből a szempontból az előreláthatóság kiterjed arra a büntetés‑végrehajtási intézetre, amelyben a terheltet az átadását követően haladéktalanul elhelyezik, és azon intézetre is, amelybe később fogva tartása céljából átszállítják. ( 59 ) Az egyéb olyan büntetés‑végrehajtási intézetek, amelyekbe a jövőben a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása során áthelyezhetik ( 60 ), az előreláthatóság hatásain kívül esnek, amelyek megismerése a végrehajtó tagállamtól kérhető.
c) A kibocsátó bíróságnak a végrehajtó bíróság információkérésére adandó válasza hiányának joghatásairól
80.
Ha a kért, de meg nem adott információ releváns lenne az embertelen vagy megalázó bánásmódban való részesítés lehetőségének kizárása szempontjából, a jóhiszemű együttműködés és a saját érdekeinek mérlegelésére vonatkozó gondossági kötelezettségének arra kell vezetnie az európai elfogatóparancsot kibocsátó bíróságot, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság által kért valamennyi információt megadja számára.
81.
Ha maradnak még kétségek a további információ hiánya miatt, hangsúlyozom, akkor, ha ez nélkülözhetetlen az álláspontja kialakításához, a végrehajtó igazságügyi hatóság elhalaszthatja végső döntésének meghozatalát. Elhalaszthatja, és nem megtagadhatja, mert az Aranyosi ügyben kialakított ítélkezési gyakorlatból nem következik elkerülhetetlenül az, hogy abban az esetben, ha a Charta 4. cikke megsértésének veszélye már nem általános és elvont, hanem konkrét és személyes, a végrehajtó igazságügyi hatóság meg kell, hogy tagadja a terhelt átadását.
82.
A Bíróság ugyanis megállapította, hogy ha a végrehajtó bíróság a nyújtott információ alapján megállapítja, hogy „az európai elfogatóparanccsal érintett személy tekintetében fennáll […] az embertelen vagy megalázó bánásmódban részesítés tényleges veszélye, ezen elfogatóparancs végrehajtását el kell halasztani, de nem lehet megszüntetni” ( 61 ).
83.
Ebben az esetben mindenekelőtt a terhelt szabadsághoz való jogának (Charta 6. cikke) a biztosítása számít, ha európai elfogatóparancs következtében tartják fogva. ( 62 ) Azonban a szabadsághoz való jog biztosítására hozott intézkedések nem okozhatnak hátrányt az európai elfogatóparancs végrehajtása tekintetében, amíg a végrehajtásról nem született jogerős határozat. ( 63 )
84.
A Bíróság megállapította továbbá, hogy „[a]mennyiben az [embertelen vagy megalázó bánásmód] veszély[ének] fennállása nem zárható ki észszerű időn belül, akkor a végrehajtó hatóságnak döntenie kell arról, hogy az átadási eljárást megszünteti‑e” ( 64 ). Úgy vélem tehát, hogy e veszély megállapításával az eljárás nem szűnik meg automatikusan, hanem a végrehajtó igazságügyi hatóság időt hagyhat arra, hogy a megszüntetésről határozzon. Véleményem szerint a Bíróság „az átadási eljárás megszüntetése” kifejezés használatával, és nem „az európai elfogatóparancs megtagadása vagy végrehajtásának megtagadása” kifejezéseket használva helyezi át bizonyos értelemben arra a kibocsátó igazságügyi hatóságra az eljárás folytonosságának felelősségét, amely hatóság nem válaszol a további információk iránti megkeresésekre.
85.
Ha a veszély fennállását nem lehetett kizárni amiatt, mert a végrehajtó bíróság nem válaszolt a kibocsátó bíróság által megküldött információkérésre, ez előbbi az említett igazságügyi hatósághoz fordulhat, azt kérve, hogy ilyen körülmények között ne folytatódjon az átadási eljárás.
86.
Összefoglalva, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak – mielőtt az átadási eljárás megszüntetéséről határoz – értékelnie kell, hogy a rendelkezésre álló információk alapján kizárható‑e az embertelen vagy megalázó bánásmód veszélye: a) azon büntetés‑végrehajtási intézetben, amelyben a magyar hatóságok szerint a terheltet az átadását követően haladéktalanul befogadják; és b) azon büntetés‑végrehajtási intézetben, amelybe előreláthatóan áthelyezik a vele szemben kiszabott büntetés letöltése céljából.
87.
A szóban forgó megállapítás azonban nem terjedhet túl az embertelen és megalázó bánásmód veszélyének kizárásához szigorú értelemben véve szükséges körülményeken, amelyek nem feltétlenül azonosíthatók a büntetés‑végrehajtási intézetben uralkodó magasabb vagy alacsonyabb fokú életkörülményekkel.
V. Végkövetkeztetés
88.
A fent kifejtettek értelmében azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen (brémai regionális felsőbíróság, Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg:
„A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározatnak az Európai Unió Alapjogi Chartája 4. cikkével összefüggésben értelmezett 1. cikkének (3) bekezdését, 3. cikkét, 5. cikkét és 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy:
1)
Az olyan nemzeti jogorvoslati lehetőségek fennállása, amelyek a gyakorlatban hatékonyan biztosítják [a terhelt] azon jogának védelmét, hogy a fogvatartási körülmények között ne részesüljön embertelen vagy megalázó bánásmódban, különösen releváns tényezőnek minősül a rendszerszerű vagy általánossá vált – akár bizonyos csoportokat, akár pedig bizonyos büntetés‑végrehajtási intézeteket érintő – zavarok miatt fennálló említett bánásmódokban való részesülés veszélyének kizárásához.
2)
Az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan helyzetben, amelyben azon egyedi jogorvoslati rendszer nemrég történő bevezetése, amely az ahhoz való jog garanciáját képezi, hogy a kibocsátó államban történő fogva tartás alatt [a terhelt] ne részesüljön embertelen vagy megalázó bánásmódban, lehet, hogy nem fejtette ki valamennyi tényleges joghatását egészen addig, hogy e jog megsértésének kockázatát kivételessé tette volna, igazolt, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság a terhelt leendő fogvatartási helyének körülményeiről érdeklődik.
3)
A végrehajtó igazságügyi hatóságnak azt a garanciát is értékelnie kell mint különösen releváns tényezőt, amelyet adott esetben a kibocsátó állam hatáskörrel rendelkező közigazgatási hatósága vagy bírósága nyújtott, és amellyel kötelezettséget jelent arra nézve, hogy a terhelt ne részesüljön embertelen vagy megalázó bánásmódban fogva tartásának időtartama alatt. Erre a garanciára, mivel egy alakszerűen vállalt kötelezettség kifejeződése, megsértése esetén a terhelt a kibocsátó állam igazságügyi hatóságai előtt hivatkozhat.
4)
Főszabály szerint a kibocsátó igazságügyi hatóság kérelmezi vagy kapja meg az annak megállapítása szempontjából releváns információkat, hogy a terhelt tekintetében fennáll‑e az embertelen vagy megalázó bánásmód veszélye a fogva tartás egyedi körülményeiből adódóan. A kibocsátó igazságügyi hatóság által átvett vagy biztosított információt a végrehajtó igazságügyi hatóság feladatát képező értékelés során elsődlegesen kell figyelembe venni.
5)
Azon büntetés‑végrehajtási intézetekről kell további információt beszerezni, amelyekben a terheltet előreláthatóan fogva tartják a vele szemben kiszabott büntetés letöltése céljából.
6)
Ha a kibocsátó igazságügyi hatóság nem szolgáltatja a végrehajtó igazságügyi hatóság részére a 2002/584/IB kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján az ez utóbbi által kért információt, a végrehajtó igazságügyi hatóság közölheti a kibocsátó hatósággal, hogy ilyen körülmények között nem folytatja az átadási eljárást.”
( 1 ) Eredeti nyelv: spanyol.
( 2 ) A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal (HL 2009. L 81., 24. o.) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.; a továbbiakban: kerethatározat).
( 3 ) C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198 (a továbbiakban: Aranyosi ítélet).
( 4 ) Az 1982. december 23‑i nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvény (a továbbiakban: IRG).
( 5 ) A 2006. július 20‑i Europäisches Haftbefehlsgesetz (az európai elfogatóparancsról szóló törvény; BGBl. 2006 I, 1721. o.) módosította.
( 6 ) A tagállamok Miniszteri Bizottságának a büntetés‑végrehajtási szabályokról szóló Rec(2006) 2. sz. ajánlása .
( 7 ) „Nelson Mandela‑Szabályok” néven ismert (‑and‑prison‑reform/Brochure _on_the_The_UN_Standard_Minimum_the_Nelson_Mandela_Rules‑S.pdf).
( 8 ) A bíróság nagyon részletesen kérdezett a fogvatartási rendszer körülményeiről, konkrétan megkérdezte a cellák méreteit és jellemzőit, az orvosi ellátást, az étkeztetési rendszert, a mellékhelyiségekkel kapcsolatos körülményeket, ruházkodást, fűtést és takarítást, látogatásokat, tevékenységeket és szabadidőt, a fogvatartottak közötti erőszakos cselekményeket, valamint a kényszerítő eszközök büntetés‑végrehajtási személyzet általi használatát.
( 9 ) A német ügyészség a tárgyaláson elismerte, hogy 2018. március 27‑én a magyar hatóságok írásban megismételték az ezen indítvány 18. pontjában említett garanciát.
( 10 ) Aranyosi ítélet, rendelkező rész.
( 11 ) Ugyanott.
( 12 ) Az új Aranyosi I ügy okafogyottá vált, a Bíróság 2017. november 15‑iAranyosi végzésében (C‑496/16, nem tették közzé, EU:C:2017:866) megállapítottak szerint.
( 13 ) Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat I. bekezdése második albekezdésének utolsó mondata.
( 14 ) Többek között: 2015. július 16‑iLaningan ítélet (C‑237/15 PPU, EU:C:2015:474), 27. pont.
( 15 ) 2017. január 25‑iVilkas ítélet, (C‑640/15, EU:C:2017:39), 68. pont.
( 16 ) Aranyosi ítélet, 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 17 ) 2014. december 18‑i vélemény (az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozására), EU:C:2014:2454, 191. pont.
( 18 ) Aranyosi ítélet, 78. pont. Más körülmények között (házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a határozatok elismerése és végrehajtása), de ugyanebben a tekintetben a Bíróság kimondta, hogy „az említett rendelet (a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet [HL 2003. L 338., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 243. o.; helyesbítés: HL 2013. L 86., 63. o., HL 2018. L 33., 5.o.]) által a valamely tagállamban hozott határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozóan létrehozott rendszer a tagállamok közötti kölcsönös, aziránt fennálló bizalom elvén alapul, hogy a nemzeti jogrendjeik képesek az uniós szinten és különösen az Alapjogi Chartában elismert alapjogok tekintetében egyenértékű és tényleges védelmet nyújtani” (2010. december 22‑iAguirre Zarraga ítélet, C‑491/10 PPU, EU:C:2010:828, 70. pont).
( 19 ) 2018. január 23‑iPiotrowski ítélet, (C‑367/16, EU:C:2018:27), 48. pont.
( 20 ) A kerethatározat (10) preambulumbekezdése.
( 21 ) E tekintetben: Aranyosi ítélet, 42–45. pont.
( 22 ) A Bíróság válaszában nyilvánvaló tette, hogy „a rendszerszerű vagy általánossá vált – akár bizonyos csoportokat, akár pedig bizonyos büntetés‑végrehajtási intézeteket érintő – zavarok fennállásának”„objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatokra kell támaszkodnia” (Aranyosi ítélet, 89. pont, kiemelés tőlem).
( 23 ) A magyar kormány felrója a kérdést előterjesztő bíróságnak, hogy az említett jogorvoslati eszközök bevezetésén túl nem mérlegelte kellően a magyar börtönök helyzetében bekövetkezett előrehaladást, amely a fogvatartottak számának csökkenéséből, a börtönférőhelyek számának emelkedéséből és a házi őrizet rendszerének növekvő alkalmazásából következik (az írásbeli észrevételek 13. és 14. pontja).
( 24 ) Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 30. pontja.
( 25 ) Domján kontra Magyarország, CE:ECHR:2017:1114DEC000543317.
( 26 ) Ugyanott, 22. pont.
( 27 ) Ugyanott, 22. pont vége. Az EJEB ugyanazon ítéletben megvizsgálta, hogy a 2016. évi jogszabályi intézkedések alkalmasak voltak‑e arra, hogy hatékonyan orvosolják a 2015. március 10‑i Varga és társai kontra Magyarország ítélet, CE:ECHR:2015:0310JUD001409712, által a magyar büntetés‑végrehajtási rendszerben megállapított zavarokat.
( 28 ) Aranyosi ítélet, 86. pont.
( 29 ) Aranyosi ítélet, 88. pont.
( 30 ) Aranyosi ítélet, 89. pont, kiemelés tőlem.
( 31 ) 2017. június 6–7‑én tartott 1288. ülésen hozott határozat (CM/Notes/1288/H46‑16). Az EJEB erre hivatkozik a 2017. november 14‑i Domján kontra Magyarország ítéletben, CE:ECHR:2017:1114DEC000543317, 23. pont.
( 32 ) A kérdést előterjesztő bíróság azonban azt állítja, hogy a túlzsúfoltság helyzete továbbra is fennáll (elégtelennek tartja a börtönökben több mint ezer új férőhely 2015‑től kezdődő kialakítását), és nem állnak rendelkezésére adatok a börtönbüntetés házi őrizetre való átváltoztatása előfordulásának gyakoriságáról (az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 28. pontja).
( 33 ) Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 34. pontja.
( 34 ) Ugyanott, 35. pont.
( 35 ) Tudvalevő, hogy az EJEB csak az előírt nemzeti bírósági út kimerülését követően határozhat. Ennélfogva a kérelmeknek helyt adó minden egyes ítélete feltételezi az olyan nemzeti bírósági határozat fennállását, amely nem tudta orvosolni a végső soron megállapított sérelmet, anélkül, hogy ez azzal járna, hogy az alapvető jogokat biztosító nemzeti rendszer összességének gyakorlati hatékonyságát megkérdőjelezné.
( 36 ) EJEB, 2017. november 14‑i Domján kontra Magyarország, CE:ECHR:2017:1114DEC000543317, 35. pont.
( 37 ) Az említett ügyben az EJEB megjegyezte, hogy az érintett személy által előterjesztett nemzeti jogorvoslati kérelmek még határozathozatalra várnak.
( 38 ) EJEB, 2017. november 14‑i Domján kontra Magyarország, CE:ECHR:2017:1114DEC000543317, 38. pont.
( 39 ) „[A]nnak megállapítása, hogy a kibocsátó tagállamban uralkodó általános fogvatartási körülmények miatt fennáll annak a tényleges veszélye, hogy embertelen vagy megalázó bánásmódot alkalmaznak, önmagában nem eredményezheti az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását” (Aranyosi ítélet, 91. pont).
( 40 ) Aranyosi ítélet, 92. pont. Kiemelés tőlem.
( 41 ) Aranyosi ítélet, 94. pont.
( 42 ) Így igazodott az Aranyosi ítélet 95. pontjához: „az említett [végrehajtó igazságügyi] hatóságnak a kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján arra kell kérnie a kibocsátó tagállam igazságügyi hatóságát, hogy haladéktalanul közöljön vele minden további hasznos információt az érintett személy e tagállamban történő fogva tartásának várható körülményeivel kapcsolatban”.
( 43 ) Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 48. pontjának c) alpontja. Valójában inkább egyedi garancia volt, mint általános, mivel kifejezetten ML‑lel kapcsolatban adták.
( 44 ) Az európai elfogatóparancs végrehajtása csak azon feltételekhez köthető, amelyek a kerethatározat 5. cikke szerinti egyedi esetekben megállapíthatók (életfogytig tartó szabadságvesztés és a végrehajtó állam állampolgára vagy lakosa esetén).
( 45 ) A kötelezettségvállalásnak a büntetés‑végrehajtási létesítmények területén illetékes hatóságtól kell származnia, amely rendszerint nem egyezik meg az ítéletet hozó bírósággal és az európai elfogatóparancsot kibocsátó bírósággal sem.
( 46 ) A Poltorak ügyre vonatkozó indítványomra hivatkozom (C‑452/16 PPU, EU:C:2016:782), 43. pont.
( 47 ) Ugyanott, 44–50. pont e hatóságok egyszerű igazgatási funkciójáról.
( 48 ) Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 59. pontja.
( 49 ) Ezt szintén megerősíti az Aranyosi ítélet 97. pontja: „A kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése értelmében a végrehajtó igazságügyi hatóság határidőt szabhat a kibocsátó igazságügyi hatóságtól kért kiegészítő információk kézhezvételére. E határidőnek igazodnia kell az adott ügyhöz, annak érdekében, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóságnak elegendő idő álljon rendelkezésére ahhoz, hogy az említett információkat begyűjtse, szükség esetén ehhez […] a kibocsátó tagállam központi hatóságának vagy központi hatóságai egyikének segítségét kérve. A kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése szerint az említett határidőt azonban a kerethatározat 17. cikkben előírt határidők betartását szem előtt tartva kell megállapítani. A kibocsátó igazságügyi hatóság köteles megküldeni ezeket az információkat a végrehajtó igazságügyi hatóságnak.” Kiemelés tőlem.
( 50 ) Magyarországon ez az Igazságügyi Minisztérium, ahogy az a magyar kormány által 2004. április 26‑án a Tanács Főtitkárságának küldött közleményből (ST 8929 2004 INIT, 2004. április 27.) kitűnik, a kerethatározat 7. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében foglaltak alapján.
( 51 ) Aranyosi ítélet, 89. pont.
( 52 ) A német kormány által a Tanács Főtitkárságának 2006. augusztus 7‑én továbbított feljegyzés (ST 12509 2006 INIT, 2006. szeptember 7.) szerint „[a kerethatározat] 6. cikke szerinti illetékes igazságügyi hatóságoknak minősülnek a Szövetségi Állam és a Szövetségi Államok (Länder) Igazságügyi Minisztériumai. Főszabály szerint a Szövetségi Államok átruházták a Szövetségi Államok Főügyészségeire a hozzájuk benyújtott kérelmek (6. cikk (2) bekezdése) teljesíthetőségére vonatkozóan a kerethatározatból fakadó hatásköreik gyakorlását”. Nem derül ki, hogy ezen információközlést módosították‑e a Bíróság 2016. november 10‑iKovalkovas ítéletét (C‑477/16 PPU, EU:C:2016:861) követően, amely kimondta, hogy a litván igazságügyi minisztérium nem minősülhet igazságügyi hatóságnak a kerethatározat 6. cikkének értelmében.
( 53 ) A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság bizonyos módon szintén elfogadja a végrehajtó igazságügyi hatóság funkcióját az előző lábjegyzetben megállapítottak ellenére, mivel részt vesz az európai elfogatóparancs teljesíthetőségével foglalkozó szakaszban az IRG 29. és 32. cikke alapján (előzetes döntéshozatalra utaló határozat 17. pontja). A versenyző hatóságok kettőssége úgy tűnik, hogy ugyanazon eljáráson és a kiadatásra irányadó ugyanazon elveken alapszik. Ahogy azt a 2009. március 31‑i jelentés már kiemelte, amelyet a Tanács a tagállamok elé utalt az európai elfogatóparancs gyakorlati alkalmazásáról szóló kölcsönös értékelések negyedik fordulóját követően, az IRG e területre vonatkozó rendelkezései, a 2006. évi reformot beleértve, „nem segítik annak megértését, hogy az európai elfogatóparancs alapján történő átadás nem csak a klasszikus kiadatás kismértékben eltérő változata, hanem teljesen eltérő elveken alapuló új jogsegélyi forma […]. Ebben a helyzetben a szakemberek szerint fennáll a veszélye annak, hogy a [német] igazságügyi hatóságok a kiadatásra vonatkozó jogszabályokat és ítélkezési gyakorlatot alkalmazzák […]” (ST 7058 2009 REV 2, 2009. április 31., Evaluation report on the fourth round of mutual evaluations „The practical application of the European arrest warrant and corresponding surrender procedures between Member States”, report on Germany, 35. o.).
( 54 ) A magyar kormány írásbeli észrevételének 21. pontjában felrója a kérdést előterjesztő bíróságnak, hogy nem várta meg a válasza megérkezését.
( 55 ) Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 10. pontja. Lásd ezen indítvány 8. lábjegyzetét.
( 56 ) Írásbeli észrevételeinek 14–19. pontja.
( 57 ) Írásbeli észrevételeinek 19–20. pontja, amely a holland kormány javaslatát tükrözi az Aranyosi II ítélet kapcsán (2017. november 15‑iAranyosi végzés, C‑496/16, nem tették közzé, EU:C:2017:866).
( 58 ) 1991. október 30., Vilvarajah és társai kontra Egyesült Királyság (13163/87. sz., 13164/87. sz., 13165/87. sz., 13447/87. sz. és 13448/87, sz. keresetek, CE:ECHR:1991:1030JUD001316387); 2005. február 4., Mamatkulov és Askarov kontra Törökország (46827/99. sz. és 46951/99. sz. keresetek, CE:ECHR:2005:0204JUD004682799).
( 59 ) A kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy a magyar Igazságügyi Minisztérium szerint ML „az átadási eljárás idejére a budapesti Fővárosi Büntetés‑végrehajtási Intézetbe nyer befogadást, majd áthelyezik a Szombathelyi Országos Büntetés‑végrehajtási Intézetbe”. Hozzáteszi, hogy a „rendelkezésére álló információk alapján” a Tanács már 2018. január 9‑én úgy határozott, hogy a „szombathelyi büntetés‑végrehajtási intézetben történő büntetés‑végrehajtás” aggálymentes (az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 9. és 10. pontja). Ha ez így van, a probléma a budapesti börtönben való korlátozott fogvatartási időre összpontosul.
( 60 ) Fogvatartottat sokféle tényező alapján jelölnek ki valamely büntetés‑végrehajtási intézetbe (a büntetés végrehajtásának menete, személyes és családi helyzete, büntetés végrehajtási fokozata stb.), és nehéz azokat előre értékelni.
( 61 ) Aranyosi ítélet, 98. pont. Kiemelés tőlem.
( 62 ) A Bíróság hangsúlyozza, hogy „a végrehajtó igazságügyi hatóságnak a Chartában elismert jogok és szabadságok bármiféle korlátozása terén tiszteletben kell tartania a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében előírt arányosság követelményét. Az európai elfogatóparancs kibocsátása ugyanis nem indokolhatja az érintett személy korlátlan ideig tartó fogva tartását” (Aranyosi ítélet, 101. pont).
( 63 ) Ha „a végrehajtó igazságügyi hatóság […] arra a következtetésre jut, hogy a keresett személy fogva tartását meg kell szüntetnie, akkor a kerethatározat 12. cikke, illetve 17. cikkének (5) bekezdése alapján e személy ideiglenes szabadon bocsátásakor minden szükségesnek ítélt intézkedést meg kell tennie szökésének megakadályozása érdekében, és gondoskodnia kell arról, hogy a tényleges átadásához szükséges érdemi feltételek mindaddig biztosítva legyenek, amíg az európai elfogatóparancs végrehajtásáról végleges határozatot nem hoznak” (Aranyosi ítélet, 102. pont, kiemelés tőlem).
( 64 ) Aranyosi ítélet, 104. pont utolsó mondata.
Full & Egal Universal Law Academy