MICHAL BOBEK
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2019. május 7. ( 1 )
C‑347/18. sz. ügy
Alessandro Salvoni
kontra
Anna Maria Fiermonte
(a Tribunale di Milano [milánói bíróság, Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 1215/2012/EU rendelet – 53. cikk – Tanúsítvány, amely igazolja, hogy az eredetileg eljáró bíróság határozata végrehajtható – Eljárás – Az eredetileg eljáró bíróság hatáskörei – Fogyasztóvédelem – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke”
I. Bevezetés
1.
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (átdolgozás) ( 2 ) által létrehozott rendszer keretében valamely tagállam bíróságai által hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás előírása nélkül el kell ismerni. Amennyiben az adott határozat az eredeti eljárás helye szerinti tagállamban végrehajtható, az a többi tagállamban is végrehajtható anélkül, hogy azt végrehajthatóvá kellene nyilvánítani.
2.
Mindazonáltal egy adott tagállamban hozott határozatnak egy másik tagállamban történő végrehajtása céljából a kérelmezőnek a hatáskörrel rendelkező végrehajtó hatóság rendelkezésére kell bocsátania a határozat egy példányát és az 1215/2012 rendelet 53. cikke alapján kiállított tanúsítványt, amely igazolja, hogy a szóban forgó határozat végrehajtható, valamint tartalmazza a határozat kivonatát (a továbbiakban: az 53. cikk szerinti tanúsítvány).
3.
Pontosan milyen jellegű eljárásról van szó, és azzal kapcsolatban milyen hatáskörökkel rendelkezik az eredetileg eljáró bíróság? A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben a Tribunale di Milano (milánói bíróság, Olaszország) lényegében ezeket a kérdéseket veti fel. Közelebbről a bíróság arra kíván választ kapni, hogy az eredetileg eljáró bíróság – amelynek feladata az 53. cikk szerinti tanúsítvány kiállítása – hivatalból megállapíthatja‑e, hogy a fogyasztói szerződésekre vonatkozó joghatósági szabályok megsértésével hozták‑e meg azt a határozatot, amelynek végrehajtását kérik, így adott esetben tájékoztathatja a fogyasztót az ilyen jogsértésről, és lehetővé teheti számára, hogy a mérlegelje a határozat megkeresett tagállamban történő végrehajtásával szembeni kifogás előterjesztését.
II. Az uniós jog
4.
Az 1215/2012 rendelet (26) preambulumbekezdése a következőképpen szól:
„Az igazságszolgáltatás működése iránt az Unióban táplált kölcsönös bizalom indokolja azt az elvet, hogy a tagállamokban hozott határozatokat automatikusan, bármilyen külön eljárás nélkül minden tagállamban elismerjék. Ezenkívül a határokon átnyúló jogviták időigényének és költségeinek csökkentése érdekében indokolt a címzett tagállamban való végrehajtás előtti végrehajthatóvá nyilvánítás eltörlése. Ennek eredményeként egy tagállam bíróságai által hozott határozatot a végrehajtás szempontjából úgy kell tekinteni, mintha a címzett tagállamban hozták volna.”
5.
Az 1215/2012 rendelet 17. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Valamely személy, a fogyasztó [helyesen: A valamely személy – fogyasztó –] által kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot a 6. cikk és a 7. cikk 5. pontjának sérelme nélkül e szakasz határozza meg, ha:
[…]
c)
minden más esetben, a szerződést [helyesen: minden más esetben, ha a szerződést] olyan személlyel kötötték, aki a fogyasztó lakóhelyének tagállamában kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet folytat, vagy ilyen tevékenysége bármilyen módon az említett tagállamra, illetve több állam között az említett tagállamra is irányul, és a szerződés az ilyen tevékenység körébe tartozik.”
6.
Az 1215/2012 rendelet 18. cikke (2) bekezdésének szövege értelmében „a fogyasztó ellen a másik szerződő fél kizárólag a fogyasztó lakóhelyének bíróságai előtt indíthat eljárást”.
7.
Az 1215/2012 rendelet 42. cikkének (1) bekezdése szerint:
„Egy adott tagállamban hozott határozatnak egy másik tagállamban történő végrehajtása céljából a kérelmezőnek a hatáskörrel rendelkező végrehajtó hatóság rendelkezésére kell bocsátania az alábbiakat:
a)
a határozat egy példánya, amely megfelel a hitelesség megállapításához szükséges feltételeknek; valamint
b)
a 53. cikk alapján kiállított tanúsítvány, amely igazolja, hogy a határozat végrehajtható, valamint a határozat kivonata és adott esetben a visszakövetelhető perköltségekkel és a kamat kiszámításával kapcsolatos információk.”
8.
Az 1215/2012 rendelet 45. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Valamely fél kérelmére a határozat elismerését meg kell tagadni, amennyiben:
[…]
e)
a határozat ellentétes
i.
a II. fejezet 3., 4. vagy 5. szakaszával, amennyiben a biztosítási kötvény jogosultja, a biztosított, a biztosítási szerződés kedvezményezettje, a károsult, a fogyasztó vagy a munkavállaló az alperes; […]”
9.
Az 1215/2012 rendelet 46. cikke szerint „annak a személynek a kérelmére, akivel szemben a végrehajtást kérték, a határozat végrehajtása a 45. cikkben említett okok egyike alapján tagadható meg.”
10.
Az 1215/2012 rendelet 53. cikke szerint „az eredetileg eljáró bíróság az I. mellékletben található formanyomtatvány felhasználásával bármely érdekelt fél kérelmére kiállítja a tanúsítványt”.
III. A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
11.
2015. november 3‑án benyújtott keresetével Alessandro Salvoni, milánói ügyvéd a Tribunale di Milanótól (milánói bíróság) fizetési meghagyás kibocsátását kérte Anna Maria Fiermontéval szemben (lakóhelye: Hamburg) azon összegek tekintetében, amelyekre az általa végrendelettel kapcsolatos eljárás során kifejtett szakmai tevékenység ellentételezéseként jogosult.
12.
A Tribunale di Milano (milánói bíróság) 2015. október 26‑án kibocsátotta a fizetési meghagyást 53297,68 euró összegre a kamatokkal és a költségekkel együtt (a továbbiakban: a szóban forgó fizetési meghagyás).
13.
A. M. Fiermonte nem terjesztett elő ellentmondást a fizetési meghagyás ellen, így az jogerőre emelkedett. Ezt követően A. Salvoni az említett meghagyásra tekintettel a Tribunale di Milanótól (milánói bíróság) az 53. cikk szerinti tanúsítvány kiállítását kérte.
14.
A kérdést előterjesztő bíróság az általa az interneten hivatalból végzett gyors keresést és A. Salvoni beadványainak áttekintését követően mindazonáltal arra a következtetésre jutott, hogy i. az A. M. Fiermonte és A. Salvoni közötti jogviszony fogyasztói jogviszonynak minősül, valamint ii. A. Salvoni az 1215/2012 rendelet 17. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett, a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállamra irányuló tevékenységet folytat. Ennek alapján a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az 1215/2012 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése értelmében A. Salvoninak az ügyfelével szemben ez utóbbi lakóhelye szerinti tagállamban (Németországban) kellett volna eljárást indítania.
15.
A jelenleg az 53. cikk szerinti tanúsítvány kiállítására irányuló eljárás keretében eljáró Tribunale di Milano (milánói bíróság) ezért arra a következtetésre jutott, hogy korábban, amikor kibocsátotta a szóban forgó fizetési meghagyást, az 1215/2012 rendelet 28. cikke (1) bekezdésében foglalt előírással ellentétben nem vizsgálta meg, hogy az említett rendelet alapján rendelkezik‑e joghatósággal.
16.
Ilyen körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság arra az álláspontra helyezkedik, hogy az 53. cikk szerinti tanúsítvány automatikus kiállítása ellentétes lehet az uniós joggal, mivel megfoszthatja a hatékony jogorvoslattól azt a személyt, akivel szemben a szóban forgó fizetési meghagyást végrehajthatják. A kérdést előterjesztő bíróság elismeri, hogy az 1215/2012 rendelet 42. és 53. cikkével összhangban nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy megtagadja a tanúsítvány kiállítását, mivel a szóban forgó fizetési meghagyás jogerőre emelkedett. A kérdést előterjesztő bíróság azonban felveti, hogy az 1215/2012 rendeletnek az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikke tükrében értelmezett 53. cikke vajon ennek ellenére is hatáskört biztosít‑e számára ahhoz, hogy a fogyasztó védelme érdekében más intézkedést tegyen.
17.
E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, amelynek értelmében a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, következésképpen ha a nemzeti bíróságnak hivatalból kell eljárnia, előfordulhat, hogy e bíróság tevőleges fellépése szükséges ahhoz, hogy bizonyos helyzetekben korrigálja ezt az egyenlőtlenséget. ( 3 ) A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint ezért az alapeljárásban szereplőhöz hasonló helyzetben egyensúlyt kell teremteni a határozatok Európai Unión belüli gyors és hatékony végrehajtása, valamint a fogyasztók hatékony védelmének igénye között.
18.
A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a helyes egyensúly az 1215/2012 rendelet 53. cikkének olyan értelmezésével teremthető meg, amely értelmezés szerint e cikk lehetővé teszi, hogy az eredetileg eljáró bíróság a hatáskörének gyakorlása révén hivatalból megvizsgálhassa, hogy megsértették‑e a rendelet II. fejezetének 4. szakaszában (vagyis a rendelet 17–19. cikkében) rögzített joghatósági szabályokat, és adott esetben tájékoztathassa a fogyasztót az esetleges jogsértésről. A fogyasztó ily módon tudomást szerezhetne arról, hogy a lakóhelye szerinti tagállam bírósága előtt a határozat elismerésének és végrehajtásának kifogásolása céljából igénybe veheti az 1215/2012 rendelet 45. cikke (1) bekezdésének e) pontjában és 46. cikkében előírt eszközöket.
19.
A fenti megfontolások fényében a Tribunale di Milano (milánói bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni az [1215/2012] rendelet 53. cikkét és a [Charta] 47. cikkét, hogy azokkal ellentétes az a lehetőség, hogy az eredetileg eljáró bíróság, amelytől egy jogerős határozatra hivatkozva [az 53. cikk szerinti tanúsítvány] kiállítását kérik, hivatalból gyakorolja [az 1215/2012 rendelet] II. fejezetének 4. szakaszában foglalt szabályok megsértésének vizsgálatára vonatkozó hatáskört annak érdekében, hogy tájékoztassa a fogyasztót az esetlegesen megállapított jogsértésről, valamint hogy a fogyasztó számára lehetővé tegye azon lehetőség tudatos megfontolását, hogy éljen az ugyanezen rendelet 45. cikkében előírt jogorvoslattal?”
20.
A jelen eljárásban írásbeli észrevételeket terjesztett elő a cseh kormány, Írország és az olasz kormány, valamint az Európai Bizottság.
IV. Elemzés
A. Előzetes megjegyzések
21.
Először is tisztázom, hogyan értelmezem a jelen ügyet, hogy keretet adjak a jelen ügy által felvetett jogi kérdések elemzésének.
22.
Először is, a szóban forgó fizetési meghagyást a Tribunale di Milano (milánói bíróság) bocsátotta ki, amely egyben az a nemzeti bíróság, amely – a szóban forgó fizetési meghagyásra vonatkozó, 53. cikk szerinti tanúsítvány kibocsátása iránti kérelem tárgyában eredetileg eljáró bíróságként – úgy határozott, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszt elő. Feltételezem, hogy bár névlegesen ugyanarról a bíróságról van szó, e bíróság eltérő összetételben (vagy egy másik bíró) bocsátotta ki az eredeti fizetési meghagyást.
23.
Másodszor, a szóban forgó fizetési meghagyás nem minősül a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló, 2004. április 21‑i 805/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 4 ) értelmében vett európai végrehajtható okiratnak. Úgy tűnik, a szóban forgó fizetési meghagyás tisztán a nemzeti jogon alapuló bírósági határozat, amelyre a határokon átnyúló elismerés és végrehajtás érdekében az 1215/2012 rendeletben előírt mechanizmusokat kell alkalmazni.
24.
Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében nem említi, hogy A. M. Fiermonte, a Németországban lakóhellyel rendelkező alperes részére bármilyen iratokat kézbesítettek volna. Következésképpen nem egyértelmű, hogy A. M. Fiermonténak volt‑e lehetősége az A. Salvoni által kért fizetési meghagyás kibocsátásával szemben ellentmondást előterjeszteni, és hogy a szóban forgó iratokat a részére ténylegesen szabályszerűen kézbesítették‑e. Habár természetesen nem képezi tárgyát a jelen ügynek, hasznos lehet emlékeztetni arra, hogy főszabály szerint az iratok másik tagállamban történő szabályszerű kézbesítésének elmaradása valószínűsíthetően kihat – az (ügy sajátos körülményeitől függően) akár az uniós, akár a nemzeti jog alapján – meghozott határozatok jogerejére.
25.
Negyedszer és utoljára, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben a kérdést előterjesztő bíróság azt sem említi, hogy milyen nemzeti jogalapon jár el. Ennek alapján két forgatókönyv képzelhető el.
26.
Egyrészről elképzelhető, hogy a nemzeti jog tartalmazhat olyan rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik az 53. cikk szerinti tanúsítvány kiállítása tárgyában eredetileg eljáró bíróság számára, vagy e bíróságot még kötelezik is arra, hogy valamilyen módon megvizsgálja azt a határozatot, amelynek végrehajtását kérik. Ilyen esetben feltételezhető, hogy a nemzeti jog arra az esetre, ha az eredeti határozattal kapcsolatban valamilyen probléma merülne fel, a szóban forgó határozat valamiféle felülvizsgálatát írná elő. Természetesen az már más kérdés, hogy az ilyen eljárás valójában megfelel‑e az 1215/2012 rendelet 53. cikkének. Mindazonáltal biztonsággal feltételezhető, hogy az ilyen alapon adott esetleges jogi vagy bírósági válasz a mögöttes határozatra vonatkozna.
27.
Másrészről lehetséges – és úgy tűnik, a jelen ügyben ez a helyzet –, hogy a nemzeti szabályok nem írnak elő semmilyen vizsgálati mechanizmust, és a kérdést előterjesztő bíróság által javasolt eljárás esetleges jogalapja kizárólag az uniós jogban található meg.
28.
Ha egy pillanatra megint csak eltekintünk attól, hogy az ilyen ellenőrzést az uniós jog lehetővé teszi‑e, be kell ismernem, hogy némileg fejtörést okoz számomra az, ahogyan a kérdést előterjesztő bíróság el kíván járni, különösen pedig az, hogy a szóban forgó felülvizsgálat, amennyiben lehetséges volna, pontosan mit eredményezne. Amennyiben helyesen értem a nemzeti bíróság javaslatát, a nemzeti bíróság egyrészről kiállítaná az 53. cikk szerinti tanúsítványt, ezzel egyidőben azonban figyelmeztetné az eredeti eljárás egyik felét, és tájékoztatná őt arról, hogy kifogásolhatja a szóban forgó bíróság által tanúsítvánnyal épp azt megelőzően ellátott határozat végrehajtását.
29.
Álláspontom szerint tekintet nélkül arra, hogy az ilyen, bíróság és az alperes közötti kommunikációt lehetővé teszi‑e a nemzeti jog, bármennyire is jószándékú és eredeti a javasolt eljárás, az számos jogelvvel meglehetősen nehezen összeegyeztethető.
30.
Először is, a határozatok kölcsönös elismerése rendszerének alapját képező kölcsönös bizalom elvét ásná alá, ha az eredetileg eljáró bíróság valamely bírósági határozat végrehajthatóságát hitelesen rögzítő tanúsítvány kiállításával egyidejűleg az alperest arról tájékoztatná, hogy a szóban forgó határozat állítólagosan téves. ( 5 ) Valószínűsíthetően ugyanis nem csak a megkeresett tagállam végrehajtó hatóságai kötelesek megkérdőjelezni, hogy az ilyen bíróság határozataiban meg lehet‑e bízni.
31.
Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság által javasolt eljárás ellentétes lenne a jogbiztonság elvével is, amennyiben, ha nem is közvetlenül az 53. cikk szerinti tanúsítvány és a mögöttes jogerős határozat jogi érvényességét, azok tényleges alkalmazását bizonyosan kétségbe vonja.
32.
Harmadszor, és ami a legfontosabb, komoly kétséget táplálok azzal kapcsolatban, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által javasolt eljárás megfelel‑e a „látszat elméletében” részletesebben kidolgozott tisztességes eljárás és a fegyveregyenlőség elvének; a „látszat elméletét” az Emberi Jogok Európai Bírósága abból az általánosan elfogadott alapelvből vezette le, amely szerint „az igazságot nem csak szolgáltatni, annak szolgáltatását láttatni is kell”. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikke (1) bekezdésének való megfeleléshez az szükséges, hogy tartalmát és formáját illetően is tisztességes legyen a bírósági eljárás. Közelebbről, a bíróság tagjainak amellett, hogy pártatlannak és függetlennek kell lenniük, az eljárás egésze során olyan magatartást kell tanúsítaniuk, amely nem veti fel az esetleges elfogultság gyanúját. ( 6 ) Feltételezem, hogy ugyanezeket a jogelveket az uniós jogrend is magáénak vallja. ( 7 )
33.
Ezen előírásokhoz képest a kérdést előterjesztő bíróság által javasolt eljárás a gyakorlatban azt jelentené, hogy a bíróságok a továbbiakban nem lennének pártatlanok, hanem saját akaratukból és látszólag mindennemű eljárási keretet átlépve valójában az alperes jogi képviselőjének helyét foglalnák el azzal, hogy jogi tanácsot adnának az egyik félnek arra vonatkozóan, hogyan támadhat meg valamely, a bíróság által tanúsítvánnyal éppen azt megelőzően ellátott olyan határozatot, amelynek végrehajtását kéri a másik fél.
34.
A jelen indítvány szempontjából ezért úgy értem, hogy a nemzeti bíróság által előterjesztett kérdés általánosabb jellegű, és azt elkülönítem a nemzeti bíróság által láthatóan előirányzott konkrét eljárástól: az uniós jog alapján jogosult (vagy akár köteles‑e) a nemzeti bíróság az 53. cikk szerinti tanúsítvány kiállítása során meggyőződni arról, hogy a tanúsítvánnyal ellátandó bírósági határozatot a fogyasztói szerződések esetére vonatkozó joghatósági szabályok megsértésével hozták‑e meg?
35.
Az ekként megfogalmazott kérdésre adott válasz természetesen a fent említett mindkét lehetséges változatra vonatkozik, jelesül arra, hogy közvetlenül az uniós jog alapján lehetséges (vagy kötelező‑e) az ilyen intézkedés, valamint hogy az említett felülvizsgálatot előíró nemzeti szabályok összeegyeztethetők‑e az uniós jog említett rendelkezéseivel. Mindkét forgatókönyv esetén azonban kizárólag az képzelhető el, hogy az említett felülvizsgálat eljárási következményei a mögöttes nemzeti határozatra vonatkoznak vagy – adott esetben – a tanúsítási eljárás (az 53. cikk szerinti tanúsítvány kiállításának megtagadásával történő) megszüntetésére irányulnak; másképpen megfogalmazva olyan következményekről van szó, amelyek összeegyeztethetők a független bírák igazságszolgáltatási funkciójával.
36.
Ennek alapján, és mielőtt rátérnék a jelen ügy érdemére, néhány megjegyzést teszek a Bíróság jelen eljárással kapcsolatos joghatóságára vonatkozóan. Habár az észrevételeket előterjesztő egyik fél sem vetette fel ezt a kérdést, a Bíróság hivatalból vizsgálja, hogy rendelkezik‑e joghatósággal az eljárás tekintetében, mivel előfordulhat, hogy az EUMSZ 267. cikkben a Bíróság joghatóságát illetően rögzített feltételek nem teljesülnek.
B. A Bíróság hatásköre (első rész)
37.
Igazságszolgáltatási funkciókat lát‑e el valamely eredetileg eljáró bíróság az 1215/2012 rendelet 53. cikkében előírt eljárás keretében? Vagy valamely jogerős nemzeti határozatnak lényegében az I. mellékletben szereplő formanyomtatványra történő „átvezetése” pusztán adminisztratív jellegű, így előfordulhat, hogy az adott bíróság nem tartozik a „bíróság” EUMSZ 267. cikk szerinti meghatározása alá?
38.
A Bíróság ezt a kérdést bizonyos mértékben rendezte a közelmúltbeli Gradbeništvo Korana ítéletében, amelyben megállapította, hogy az 53. cikk szerinti tanúsítvány kiállítása az alapügyben szereplőhöz hasonló körülmények között igazságszolgáltatási jelleget ölt, így a kérdést előterjesztő bíróság jogosult arra, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszen elő. ( 8 )
39.
Ez, az alapügyben szereplőhöz hasonló körülményekre korlátozódó megállapítás felveti azt a kérdést, hogy az 53. cikk szerinti tanúsítvány kiállítása minden esetben igazságszolgáltatási jelleget ölt‑e; legalábbis van‑e igazságszolgáltatási jellege is az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben.
40.
Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint annak értékeléséhez, hogy az előzetes döntéshozatalt kezdeményező szervezet az EUMSZ 267. cikk szerinti „bíróság” jellemzőivel rendelkezik‑e – amely kérdésre kizárólag az uniós jog az irányadó –, a Bíróság bizonyos tényezők, a „Dorsch‑kritériumok” összességét veszi figyelembe. ( 9 ) Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek a Bíróság elé terjesztésére jogosult „bíróságnak” történő minősítéshez meg kell vizsgálni, hogy a szóban forgó nemzeti szervezet jogszabály alapján jött‑e létre, állandó jelleggel működik‑e, kötelező jellegű igazságszolgáltatási tevékenységet folytat‑e, az eljárása kontradiktórius jellegű‑e, a szervezet jogszabályokat alkalmaz‑e, valamint hogy a szervezet független‑e.
41.
Ezenfelül annak meghatározása érdekében, hogy a törvény által különféle funkciókkal felruházott valamely nemzeti szerv az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróságnak” minősül‑e, azoknak az igazságszolgáltatási vagy közigazgatási funkcióknak a sajátos jellegét kell megvizsgálni, amelyeket az abban a konkrét normatív összefüggésben gyakorol, amelyben szükségesnek tartotta, hogy a Bírósághoz forduljon, hogy igazolni lehessen, hogy előtte jogvita van‑e folyamatban, és hozzá igazságszolgáltatási jellegű határozat meghozatalára irányuló eljárás keretében való határozathozatal érdekében fordultak‑e. ( 10 ) Közelebbről, valamely nemzeti szervezet – még ha a releváns nemzeti szabályok szerint bíróságnak is minősül ( 11 ) – nem tekinthető az EUMSZ 267. cikk szerinti „bíróságnak”, amennyiben nem igazságszolgáltatási, hanem például közigazgatási jellegű feladatok ellátásával bírál el előtte folyamatban lévő ügyeket. ( 12 )
42.
Ezen a ponton a Bíróság részletesen tárgyalhatná, hogy vajon minden egyes Dorsch‑kritériumnak teljesülnie kell‑e annak megállapításához, hogy ténylegesen megválaszolhatja‑e a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett kérdést. Ugyanakkor e megközelítés hasznossága kérdésként merül fel bennem egyszerűen amiatt, hogy a jelen ügyben a tartalom határozza meg az elfogadhatóságot és fordítva. A nemzeti bíróság által (az 53. cikk szerinti tanúsítvány kiállításának célját és természetét illetően) feltett kérdés érdemben történő megválaszolása nélkül nem lehet megállapítani, hogy a szóban forgó eljárásban az uniós jog alapján az adott nemzeti bíróság milyen szerepet (igazságszolgáltatási vagy kizárólag közigazgatási szerepet) tölt‑e be, következésképpen pedig elbírálni az elfogadhatóság kérdését. Az elfogadhatósággal kapcsolatos vitában előbb vagy utóbb foglalkozni kell a tartalommal; erre legkésőbb az 1215/2012 rendelet 53. cikke szerinti (bírósági, kontradiktórius) eljárás természetének megvitatásakor kell sort keríteni. Ezt követően az említett vita eredményét alkalmazni kell az elfogadhatóság kérdésére, miközben úgy kell tenni, mintha mindvégig kizárólag az elfogadhatóság vizsgálatáról lett volna szó.
43.
Álláspontom szerint ennek a megközelítésnek kevés gyakorlati haszna van. E megközelítés emellett számos más, a nemzeti bíróság által azonosított tényleges kérdés lényegét illetően korlátozott jelentőséggel bíró vagy jelentőséggel egyáltalán nem bíró Dorsch‑kritérium megvitatását, valamint a nemzeti jog számos olyan részletében való elmerülést igényelne, amely részletek egyszerűen nem állnak rendelkezésre.
44.
Következésképpen ahelyett, hogy kétségtelenül szenvedélyes vitába bonyolódnék abban a kérdésben, hogy a tyúk vagy a tojás volt‑e előbb, és hogy a tyúk milyen mértékben határozza meg a tojást, közvetlenül a tojás belsejének elemzésére térek rá. Először tehát az ügy érdemével foglalkozom, majd ezt követően a teljesség kedvéért a jelen indítvány végén röviden visszatérek a hatáskör kérdésére. ( 13 )
C. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálata
45.
Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy az 1215/2012 rendeletnek a Charta 47. cikke alapján értelmezett 53. cikkével ellentétes‑e az, hogy az eredetileg eljáró bíróság, amelytől egy jogerős határozatra hivatkozva a tanúsítvány kiállítását kérik, hivatalból vizsgálja a fogyasztói szerződések esetére vonatkozó joghatósági szabályok e határozat általi megsértését.
46.
A cseh kormány, Írország és az olasz kormány álláspontja szerint a kérdést előterjesztő bíróság érvelése az 1215/2012 rendelet szövegével és szellemével is ellentétes. A Bizottság viszont azzal érvel, hogy az 1215/2012 rendelet 53. cikkével nem ellentétes az, ha az eredetileg eljáró bíróság megvizsgálja, hogy az említett rendeletben rögzített joghatósági szabályokat megsértették‑e, és adott esetben erről tájékoztatja a fogyasztót. A Bizottság ugyanakkor hozzáteszi, hogy a szóban forgó rendelkezés erre nem kötelezi az eredetileg eljáró bíróságot.
47.
Nagyrészt osztom a cseh kormány, Írország és az olasz kormány álláspontját.
1. Az 53. cikk szerinti tanúsítvány célja és funkciója
48.
Elöljáróban fontos kiemelni az 53. cikk szerinti tanúsítvány célját és funkcióját.
49.
Az 1215/2012 rendelet 42. cikkének (1) bekezdésével összhangban, egy másik tagállamban hozott határozat végrehajtását kérő kérelmezőnek a megkeresett tagállam végrehajtó hatóságának rendelkezésére kell bocsátania a határozat egy példányát és az 53. cikk szerinti tanúsítványt. Emellett az 1215/2012 rendelet 43. cikkének (1) bekezdésével összhangban a szóban forgó tanúsítványt az első végrehajtási intézkedést megelőzően kézbesíteni kell annak a személynek, akivel szemben a végrehajtást kérik. ( 14 )
50.
Az 53. cikk szerinti tanúsítvány célja annak ellentmondást nem tűrő módon történő rögzítése, hogy a határozat végrehajtható. A tanúsítvány tartalmazza a határozat kivonatát, valamint adott esetben a visszakövetelhető perköltségekkel és a kamat kiszámításával kapcsolatos információkat. Következésképpen jelentős információs értékű iratról van szó. Az 53. cikk szerinti tanúsítvány azzal, hogy az 1215/2012 rendelet I. mellékletében foglalt és alkalmazandó formanyomtatványnak köszönhetően tartalmazza a végrehajtási kérelem tárgyát képező határozatban szereplő kulcsfontosságú információkat, és azokat könnyen érhetővé teszi a hatóságok és minden érdekelt fél számára, hozzájárul a külföldön hozott határozatok gyors és hatékony végrehajtásához. ( 15 )
51.
Mivel a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelettel ( 16 ) létrehozott rendszerben a tanúsítvány kiállítását nem követelték meg, ( 17 ) az az 1215/2012 rendelet hatálybalépésével vált kötelezővé. Ennek oka, hogy az új rendelet a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás eltörlésével olyan egyszerűsített eljárást ír elő, amely azon az elven alapul, hogy valamely tagállamban hozott határozatot a megkeresett tagállamban hozott határozatként kell kezelni. ( 18 ) Ezen újítás célja a határokon átnyúló jogviták időigényének és költségeinek csökkentése. ( 19 )
52.
Az új rendszer keretében a megkeresett tagállam hatóságainak kizárólag a határozatban és az 53. cikk szerinti tanúsítványban foglalt információk alapján kell a határozatot végrehajtaniuk. Ez az oka annak, hogy a Bíróság megállapítása szerint e tanúsítvány képezi a külföldön hozott határozat közvetlen végrehajtására vonatkozó elv alkalmazásának alapját. ( 20 ) Egyszerűbben megfogalmazva, e tanúsítvány hiányában egy határozat nem alkalmas arra, hogy szabadon mozogjon az európai igazságügyi térségben. ( 21 )
53.
Fontos, hogy az 1215/2012 rendelet alapján az eredetileg eljáró bíróság válik az egyetlen, 53. cikk szerinti tanúsítványt kiállító hatósággá, szemben a korábbi rendszerrel, amelyben az eljáró hatóság nem feltétlenül esett egybe a szóban forgó határozatot hozó bírósággal. ( 22 ) Ezért az uniós jogalkotó logikus módon úgy határozott, hogy főszabály szerint annak a bíróságnak, amelytől az 53. cikk szerinti tanúsítvány kibocsátását kérik, nem kell vizsgálnia, hogy az ügy érdemét illetően rendelkezik‑e joghatósággal. A végrehajtási kérelem tárgyát képező határozat meghozatala már hallgatólagosan vagy kifejezetten megalapozza a joghatóságot. Tény, hogy az 1215/2012 rendelet I. mellékletében rögzített formanyomtatvány szerint az eredetileg eljáró bíróságnak az ügy érdemét illetően a joghatóság kérdésében kizárólag akkor kell állást foglalnia, ha „ideiglenes intézkedések[et], beleértve biztosítási intézkedések[et]” tett. ( 23 )
54.
Az 1215/2012 rendelet 53. cikkének a kérdést előterjesztő bíróság által javasolt értelmezése nem egyeztethető össze könnyen a fenti megfontolásokkal. Közelebbről, ez az értelmezés valójában az 1215/2012 rendelet által bevezetett új rendszer egyik fő jellemzőjére támaszkodik. Azok az ellenőrzések ugyanis, amelyeket korábban a megkeresett tagállamban végeztek a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás során, nem szűnnének meg, hanem azok pusztán az eredetileg eljáró tagállam által végzett tanúsítás szakaszába tevődnének át. A rendelkezés ilyen olvasata tehát ellentétes lenne az 1215/2012 rendelet logikájával és szellemével.
55.
Számos más elem is alátámasztja ezt az álláspontot.
2. Az eredetileg eljáró bíróság hatásköre
56.
A Bíróság a Trade Agency ítéletben megállapította, hogy a 44/2001 rendelet által létrehozott rendszerben a szóban forgó (később az említett rendelet 54. cikkében előírt) tanúsítvány kiállítása „szinte automatikus”. ( 24 ) Az uniós jogalkotó az 1215/2012 rendelet 53. cikkével minden bizonnyal megerősítette ezt a megközelítést. A szóban forgó rendelkezés kötelező jellegű megfogalmazása is ezt mutatja: „az eredetileg eljáró bíróság […] bármely érdekelt fél kérelmére kiállítja a tanúsítványt”. ( 25 )
57.
Mit jelent azonban a gyakorlatban ez a szinte automatikus jelleg? Álláspontom szerint azt, hogy az 1215/2012 rendelet 53. cikke alapján eredetileg eljáró bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a szóban forgó rendelkezés alkalmazásának feltételei teljesülnek‑e. Közelebbről, az eredetileg eljáró bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a jelen ügy az 1215/2012 rendelet időbeli és tárgyi hatálya alá tartozik‑e. E bíróságnak arról is meg kell bizonyosodnia, hogy a végrehajtási kérelem tárgyát képező határozatot maga hozta meg, és hogy a kérelmező az 53. cikk értelmében vett „érdekelt fél”.
58.
Ezzel szemben az eredetileg eljáró bíróság az ügyet tovább nem vizsgálhatja, és nem terjesztheti ki a felülvizsgálatot a jogvita olyan vonatkozásaira, amelyek az 1215/2012 rendelet 53. cikkének hatályán kívül esnek. Közelebbről, az eredetileg eljáró bíróság nem vizsgálhatja meg újból a végrehajtási kérelem tárgyát képező határozatban már rendezett érdemi és joghatósági kérdéseket.
59.
A rendelkezés ettől eltérő értelmezése „rövidre zárná” az 1215/2012 rendelet által létrehozott rendszert azzal, hogy a bírósági felülvizsgálat újabb dimenzióját vezetné be arra az esetre is, ha a nemzeti jog a szóban forgó határozat ellen nem (vagy már nem) biztosít jogorvoslati lehetőséget. E megközelítés tehát az ítélt dolog elve megsértésének kockázatával járna.
60.
A Bíróság már hangsúlyozta, hogy az ítélt dolog elve mind az uniós, mind a nemzeti jogrendekben jelentős szerepet tölt be. A Bíróság megállapította, hogy mind a jog, mind a jogviszonyok stabilitásának, illetve az igazságszolgáltatás megfelelő működésének biztosításához fontos, hogy ne lehessen többé vita tárgyává tenni azokat bírósági határozatokat, amelyek a rendelkezésre álló jogorvoslatok kimerülését, illetve az azok előterjesztésére nyitva álló határidők elteltét követően jogerőre emelkedtek. ( 26 )
61.
Ennek megfelelően, még ha a kérdést előterjesztő bíróság meggyőződése szerint a fizetési meghagyást az 1215/2012 rendelet II. fejezetének 4. szakaszában rögzített joghatósági szabályok megsértésével bocsátották is ki, a fizetési meghagyás emiatt nem veszítheti el a jogerejét, következésképpen pedig határokon átnyúló végrehajthatóságát.
62.
Ebben az összefüggésben a másik problematikusnak tűnő aspektus az, hogy a kérdést előterjesztő bíróság hivatalból végzett vizsgálatot.
63.
Az 1215/2012 rendelet 46. cikke kifejezetten kimondja, hogy a határozat végrehajtása a 45. cikkben említett okok egyike alapján kizárólag „annak a személynek a kérelmére [tagadható meg], akivel szemben a végrehajtást kérték”. Ezt a szóban forgó rendelet 45. cikkének (2) bekezdése azzal egészíti ki, hogy a 45. cikk (1) bekezdésének e) pontjában említett joghatósági okok fennállásának vizsgálata során „a felhívott bíróság kötve van ahhoz a tényálláshoz, amelyre az eredetileg eljáró bíróság a joghatóságát alapította”.
64.
Ez a megközelítés ellentétes lehet az 1215/2012 rendeletben szereplő más olyan esetekkel, amelyekben az uniós jogalkotó kifejezetten előírta valamely bíróság számára, hogy hivatalból járjon el. Ez vonatkozik különösen a szóban forgó rendelet 27. és 28. cikkére, valamint 29. cikkének (1) bekezdésére.
65.
E rendelkezések együttesen azt mutatják, hogy az uniós jogalkotó a végrehajtás elleni kifogás előterjesztése érdekében történő eljárás kezdeményezését arra a félre kívánta hagyni, amely féllel szemben végrehajtást kértek. Kétségtelen, hogy a jogalkotó e döntése összeegyeztethető a határozatok Európai Unión belüli szabad mozgása lehetőség szerinti elősegítésének céljával. E cél megvalósításához egyértelműen korlátozni kell a külföldön hozott határozatok végrehajtásával szembeni kifogás előterjesztésének idejét és módját, valamint indokait.
66.
A fentiek fényében arra az álláspontra helyezkedem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem jogosult meggyőződni arról, hogy a szóban forgó fizetési meghagyást jogszerűen, közelebbről az 1215/2012 rendeletben rögzített joghatósági szabályoknak megfelelően bocsátották‑e ki. Mi több, a kérdést előterjesztő bíróság erre hivatalból nem is köteles.
3. Az 1215/2012 rendelet 53. cikke szerinti eljárás
67.
Ezt a következtetést az 1215/2012 rendelet 53. cikkében előirányzott eljárás jellegével kapcsolatos megfontolások is alátámasztják. Az 1215/2012 rendelet nem tartalmaz olyan, eljárással kapcsolatos rendelkezést, amelyet be kellene tartani az 53. cikk szerinti tanúsítvány kiállítása során.
68.
A szóban forgó eljárás közigazgatási és gyakorlati elemeire (mint például az eredetileg eljáró bíróság belső hatáskörére, a benyújtandó dokumentumokra, a díjak fennállására és összegére stb.) tehát a tagállamok jogszabályai az irányadók. Ez azonban kizárólag abban az esetben igaz, ha biztosítva van az 1215/2012 rendelet rendelkezéseinek való megfelelés, az említett rendeletben létrehozott rendszer működése nem válik hatástalanná, és a rendelet által követett célkitűzés megvalósulása nem hiúsul meg.
69.
A fenti 56–61. pontban kifejtettekkel összhangban a polgári és kereskedelmi ügyekben a határozatok végrehajtása új rendszerének alapját képező elgondolásból és az 1215/2012 rendelet 53. cikkének szövegéből is az következik, hogy az eredetileg eljáró bíróság automatikusan kiállítja az 53. cikk szerinti tanúsítványt. Az eredetileg eljáró bíróság az 53. cikkben szereplő feltételek teljesülésének megállapítását követően nem tagadhatja meg a tanúsítvány kiállítását.
70.
Ennek alapján az eredetileg eljáró bíróság által követendő eljáráshoz – álláspontom szerint elkerülhetetlenül – szükség van arra, hogy gyorsan elbírálja a kérelmező kérelmét. Kétségtelen, hogy az eljárás szükségtelen elhúzódását okozná az, ha az eredetileg eljáró bíróságnak valamely ügyet az 1215/2012 rendelet 53. cikkében szereplő feltételek puszta teljesülését meghaladóan kellene megvizsgálnia. Ez viszont az 1215/2012 rendelet által létrehozott rendszer hatékonyságát kérdőjelezné meg, mivel meghiúsítaná a határokon átnyúló jogviták időigényének és költségeinek csökkentésére irányuló célkitűzés megvalósulását.
71.
Ez különösen abban az esetben lenne igaz, ha az eljáró bíróság úgy döntene, hogy hivatalból vizsgálatot indít annak érdekében, hogy újra megvizsgálja azokat a kérdéseket, amelyeket a végrehajtási kérelem tárgyát képező határozatban rendeztek (kellett volna rendezni). E vizsgálat például kiterjedhet arra, hogy a határozatot olyan nemzeti bíróság hozta‑e, amely az 1215/2012 rendelet II. fejezetében foglalt szabályok szerint joghatósággal rendelkezik.
72.
Az e kérdéssel kapcsolatos következtetésemet nem kérdőjelezi meg a Bíróság azon ítélkezési gyakorlata, amelyben megvizsgálta valamely bírósági határozat 805/2004 rendelet értelmében vett európai végrehajtható okiratként való hitelesítésére irányuló eljárás természetét. ( 27 ) Az eredetileg eljáró bíróságnak az európai végrehajtható okiratként való hitelesítés összes követelménye teljesülésének vizsgálatára vonatkozó kötelezettsége kifejezetten a 805/2004 rendelet 6. cikkéből ered; e rendelkezéssel egyenértékű rendelkezést az 1215/2012 rendelet nem tartalmaz.
4. A fogyasztók védelme az 1215/2012 rendelet keretében
73.
Ebben az összefüggésben meg kell vizsgálni, hogy eltérő következtetésre vezethet‑e az, hogy a Tribunale di Milano (milánói bíróság) által a szóban forgó fizetési meghagyás kibocsátása során állítólagosan megsértett joghatósági szabályok a fogyasztókkal szemben indított eljárásokban fennálló joghatóságra vonatkoztak.
74.
A fenti 17. pontban foglaltak szerint a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróságnak – kifejezetten a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelvvel ( 28 ) összefüggésben kidolgozott – ítélkezési gyakorlatából merít ihletet; ezen ítélkezési gyakorlat szerint a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, következésképpen ha a nemzeti bíróságnak hivatalból kell eljárnia, előfordulhat, hogy e bíróság tevőleges fellépése szükséges ahhoz, hogy bizonyos helyzetekben korrigálja ezt az egyenlőtlenséget. ( 29 )
75.
A kérdést előterjesztő bíróság tehát felveti, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben az ítélkezési gyakorlat lehetővé teszi‑e, hogy az eredetileg eljáró bíróság hivatalból tájékoztassa a fogyasztót az állítólagos jogsértésről, miközben nem ellenzi vagy tagadja meg az 53. cikk szerinti tanúsítvány kiállítását. Az ilyen tájékoztatás révén a fogyasztó a tényállás teljes ismeretében mérlegelhetné, hogy az 1215/2012 rendelet 45. cikke (1) bekezdésének e) pontjában biztosított jogorvoslat igénybevételével emeljen‑e kifogást a fizetési meghagyás elismerésével és végrehajtásával szemben a lakóhelye szerinti tagállam bírósága előtt.
76.
Ebben a kérdésben a cseh kormányhoz, Írországhoz és az olasz kormányhoz, valamint a Bizottsághoz hasonlóan úgy hiszem, hogy a Bíróság 93/13 irányelvvel kapcsolatos ítélkezési gyakorlata nem ültethető át egyszerűen az 1215/2012 rendelet kontextusába.
77.
A 93/13 irányelv főként a tagállamoknak a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekre vonatkozó anyagi jogszabályainak közelítését tűzte ki célul, míg – az eljárási autonómia jól ismert elvével ( 30 ) összhangban – a szükséges eljárásjogi szabályok meghatározását a tagállamokra hagyta. ( 31 ) A kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott ítélkezési gyakorlat tehát olyan helyzetekből eredt, amelyekben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a nemzeti eljárásjogi szabályok lehetetlenné vagy túlzottan nehézkessé teszik a fogyasztók számára a 93/13 irányelv által biztosított jogaik gyakorlását.
78.
E tekintetben hangsúlyozandó, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerint a tisztességtelen feltételek nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve. Amint azt a Bíróság megállapította, olyan kógens rendelkezésről van szó, amely arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse. ( 32 ) Ezzel szemben az 1215/2012 rendelet eljárásjogi természetű közös szabályokat rögzít. E rendelet nem tartalmaz a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdéséhez hasonló, eredményorientált vagy messzire mutató anyagi jogi előírást.
79.
Ez aligha meglepő. Az 1215/2012 rendelet kifejezetten a fogyasztókkal kapcsolatban különféle rendelkezéseket tartalmaz és az eljárásban sajátos jogokat biztosít a fogyasztók számára. A (18) preambulumbekezdésben szereplő okfejtés szerint „a biztosítási, fogyasztói és munkaszerződésekkel kapcsolatban a gyengébb felet az érdekeinek megfelelő, az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályokkal kell védelemben részesíteni.” ( 33 )
80.
Ennek megfelelően a szóban forgó rendelet 17. cikke (1) bekezdésének c) pontja révén a joghatóságot a II. fejezet 4. szakaszában foglalt szabályok határozzák meg „a valamely személy – fogyasztó – által kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződéssel kapcsolatos ügyekben […] ha […] a szerződést olyan személlyel kötötték, aki a fogyasztó lakóhelyének tagállamában kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet folytat, vagy ilyen tevékenysége bármilyen módon az említett tagállamra, illetve több állam között az említett tagállamra is irányul, és a szerződés az ilyen tevékenység körébe tartozik”. Az 1215/2012 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése értelmében viszont „a fogyasztó ellen a másik szerződő fél kizárólag a fogyasztó lakóhelyének bíróságai előtt indíthat eljárást”.
81.
Ezenfelül az 1215/2012 rendelet 45. cikke (1) bekezdése e) pontjának i. alpontja és 46. cikke a fogyasztó javára az elismerés és a végrehajtás megtagadását illetően sajátos megtagadási okról rendelkezik arra az esetre, ha a szóban forgó határozat a fent említett különös joghatósági szabályokba ütközne.
82.
A fentiek alapján arra az álláspontra helyezkedem, hogy az 1215/2012 rendelet által szabályozott kérdésekben az uniós jogalkotó figyelembe vette a fogyasztók sajátos helyzetét és e tekintetben eseti szabályokat alkotott meg. Az 1215/2012 rendelet ezért már számos, a fogyasztók számára szükségesnek tekintett, további eljárási garanciát tartalmaz. Ezen, a már magas szintű fogyasztóvédelmet biztosító kereten belül a kérdést előterjesztő bíróság által javasolthoz hasonló további garanciák – értelmezés révén történő – bevezetése érdekében nincs szükség a szóban forgó rendelet 53. cikkének „túlduzzasztására”.
83.
Rendszerszinten, ha az 1215/2012 rendelet rendelkezéseiből a fogyasztóvédelem egy további szintjének létezését kellene „kiolvasni”, az ehhez hasonló bánásmódnak más olyan személykategóriákra is ki kell‑e terjednie, amely személykategóriák az uniós jogalkotó szerint különös védelmet igényelnek abban az esetben, ha alperesként jelennek meg? ( 34 )
84.
Ebben az összefüggésben érdemes lehet rámutatni arra is, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott ítélkezési gyakorlatban a Bíróság elismerte, hogy a fogyasztóvédelem nem abszolút jellegű. Közelebbről úgy ítélte meg, hogy főszabály szerint az uniós jog nem írja elő a nemzeti bíróságnak, hogy eltekintsen a bírósági határozatokat jogerőre emelő belső eljárási szabályok alkalmazásától, még akkor sem, ha ez lehetővé tenné valamely, a 93/13 irányelvben foglalt rendelkezés megsértésének orvoslását, függetlenül annak jellegétől. ( 35 ) A fenti 59–61. pontban foglaltak szerint azonban a kérdést előterjesztő bíróság által javasolt eljárás megkérdőjelezné azon határozat jogerejét, amelyre vonatkozóan az 53. cikk szerinti tanúsítvány kiállítását kérték.
5. A Charta 47. cikke
85.
Végezetül ki kell jelentenem, hogy még ha a Charta 47. cikkével ki is egészül az egyenlet, ez nem változtat az 1215/2012 rendelet 53. cikkének helyes értelmezésére vonatkozó következtetésemen.
86.
Az uniós jogalkotó figyelembe vette annak szükségességét, hogy az érdekelt felek megfelelő jogorvoslati lehetőséggel rendelkezzenek, hogy kifogásolhassák a külföldön hozott határozatok végrehajtását. Az uniós jogalkotó az 1215/2012 rendelet (29) preambulumbekezdésében hangsúlyozza, hogy „a valamely tagállamban hozott határozatnak a címzett tagállamban való, végrehajthatóvá nyilvánítás nélküli közvetlen végrehajtása nem veszélyeztetheti a védelemhez fűződő jogok tiszteletben tartását”, majd a (38) preambulumbekezdésben hozzáteszi, hogy a rendelet tiszteletben tartja az alapvető jogokat, „különösen a Charta 47. cikkében biztosított, a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot”.
87.
Ezt a célt már számos biztosíték garantálja teljeskörűen.
88.
Először is, ha igaz, hogy a szóban forgó fizetési meghagyást az 1215/2012 rendelet II. fejezetének 4. szakaszában rögzített szabályok megsértésével bocsátották ki, A. M. Fiermonte az e rendelet 45. cikke (1) bekezdése e) pontjának i. alpontjában és 46. cikkében foglalt rendelkezések együttes hivatkozása révén Németországban kifogásolhatja az elismerést és a végrehajtást.
89.
Másodszor, az 1215/2012 rendelet 45. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt feltételek teljesülése esetén A. M. Fiermonte az alperes távollétében hozott határozatokkal kapcsolatos megtagadási okra is hivatkozhatna. Az említett rendelkezés szerint nem ismerhető el az alperes távollétében hozott határozat, „amennyiben az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették az alperes részére megfelelő időben és megfelelő módon ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson, kivéve ha az alperes elmulasztotta a határozatot megtámadó eljárás kezdeményezését, annak ellenére, hogy lehetősége lett volna rá”.
90.
Harmadszor, az 1215/2012 rendelet rendelkezéseibe beépített védelmi rendszert az állami felelősség elve is kiegészíti. Amennyiben A. M. Fiermonte úgy vélné, hogy a megkeresett tagállam hatáskörrel rendelkező bíróságának további eljárására tekintet nélkül, az 1215/2012 rendeletben foglalt szabályok eredetileg eljáró bíróság általi megsértésének eredményeként – az eredetileg eljáró bíróság által hozott jogellenes határozatból eredően esetlegesen már felmerült költségek értelmében – őt kár érte, kártérítést követelhetne az érintett tagállam(ok)tól.
91.
Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az elv, mely szerint az állam felelős az uniós jog neki betudható megsértésével a magánszemélyeknek okozott károkért, minden olyan esetre vonatkozik, amelyben valamely tagállam megsérti az uniós jogot, függetlenül attól, hogy melyik hatóság felel a jogsértésért, beleértve azt az esetet is, ha a szóban forgó jogsértés valamely bíróság határozatából ered. ( 36 )
92.
A fentiek alapján arra az álláspontra helyezkedem, hogy az 1215/2012 rendelet 53. cikkével ellentétes az, hogy az eredetileg eljáró bíróság, amelytől egy jogerős határozatra hivatkozva a tanúsítvány kiállítását kérik, hivatalból vizsgálja a fogyasztói szerződések esetére vonatkozó joghatósági szabályok e határozat általi megsértését.
D. A Bíróság hatásköre (második rész)
93.
Pusztán a teljesség kedvéért, az ügy érdemének vizsgálatát követően, végezetül visszatérek a hatáskör kérdésére.
94.
Különböző megfontolások alapján arra az álláspontra helyezkedem, hogy az eredetileg eljáró bíróság igazságszolgáltatási jellegű feladatokat lát el akkor, amikor az 53. cikk szerinti tanúsítvány kiállítását kérik tőle. Az eredetileg eljáró bíróság tehát jogosult az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjeszteni.
95.
Először is, a fenti 52. pontban hangsúlyoztam az 53. cikk szerinti tanúsítványnak az 1215/2012 rendelet rendszerében betöltött jelentőségét. Ez a tanúsítvány alapját képezi a külföldön hozott határozatok közvetlen végrehajtása elve megvalósulásának. Az 53. cikk szerinti tanúsítvány a hatáskörrel rendelkező végrehajtó hatóság általi kézhezvételét követően gyakorlatilag önálló életet él. Főszabály szerint a tanúsítvány „felhasználóbarát” formában tartalmazza a kapcsolódó határozat végrehajtásához szükséges valamennyi információt. Következésképpen okkal feltételezhető, hogy a végrehajtó hatóságok a szóban forgó, gyakran általuk nem értett nyelven készült határozat szövegének megvizsgálásával valószínűleg nem fogják ismételten ellenőrizni a szóban forgó információ pontosságát, hacsak azzal kapcsolatban kétely nem merül fel. A gyakorlatban tehát valószínű, hogy az 53. cikk szerinti tanúsítvány képezi alapját a határozat végrehajtásának.
96.
Másodszor, gyakran előfordulhat, hogy az információknak a végrehajtási kérelem tárgyát képező határozat szövegtestéből történő kinyeréséért és ezen információknak a konkrét formanyomtatványba történő beillesztéséért felelős hatóság szerepe meglehetősen mechanikus. Ez azonban nem mindig van így. Az 1215/2012 rendelet I. mellékletében szereplő formanyomtatvány kitöltéséhez meglehetősen részletes információkra van szükség. Könnyen előfordulhat, hogy egyes ilyen információk nem szerepelnek a végrehajtási kérelem tárgyát képező határozatban. Nyilvánvalóan megeshet, hogy egyes ilyen kérdések vita tárgyát képezik. Előfordulhat, hogy más kérdéseket illetően valamelyest értelmezni kell a meghozott jogerős határozatot.
97.
Ezenfelül a felek között vita tárgyát képezheti, hogy teljesülnek‑e az 1215/2012 rendelet 53. cikke alkalmazásának a fenti 57. pontban tárgyalt feltételei. A Gradbeništvo Korana ügy ( 37 ) jól példázza ezt.
98.
Mindezen tényezők és lehetőségek alapján meglehetősen egyértelmű következtetésre jutok: az 53. cikk szerinti tanúsítvány kitöltése aligha minősül olyan „adminisztratív” eljárásnak, amely egy tekintet alá esik azzal a helyzettel, amelyben valakitől pusztán annyit kérnek, hogy komolyabb mérlegelés vagy érdemi hozzájárulás nélkül bélyegezzen le valamely iratot.
99.
Harmadszor, álláspontom szerint ennek alapján nem kielégítő az 1215/2012 rendelet 53. cikkének olyan értelmezése, amely szerint a tanúsítványt kiállító szervezet által ellátott funkciók jellege minden egyes esetben attól függ, hogy e szervezetnek az adott eljárás során milyen típusú kérdéseket kellett kezelnie. Az 1215/2012 rendelet rendelkezéseiben meghatározott, ilyen feladatok jellegének az eljárás kezdetétől a végéig változatlannak kell maradnia függetlenül attól, hogy az eredetileg eljáró bíróság által kezelendő kérdések bonyolultabbaknak vagy kevésbé bonyolultnak bizonyulnak‑e, illetve olyan értékeléseket foglalnak‑e magukban, amelyek bizonyos mértékben túlmutatnak a végrehajtási kérelem tárgyát képező határozat kifejezett tartalmán. Egyszerűbben megfogalmazva, nehezemre esik olyan megközelítést elfogadni, amely szerint az adott ügy sajátosságai és szerencsés (szerencsétlen) vonatkozásai az 1215/2012 rendelet 53. cikkét olyan, változó jellegű eljárássá tehetik, amely egyszer igazságszolgáltatási jellegű, míg máskor nem az.
100.
Negyedszer és utoljára, általánosabban megfogalmazva, hasznos lehet emlékeztetni arra, hogy az 53. cikk szerinti tanúsítvány kiállítása a gyakorlatban nemzeti szinten különféle „belső delegálások” formájában valósul meg. ( 38 ) Az 53. cikk szerinti tanúsítványt kiállíthatja egyesbíró, vagy az fogalmazóhoz, illetve más bírósági tisztségviselőhöz is delegálható, azonban ennek továbbra is valamely nemzeti bíróságon belül kell megtörténnie.
101.
Álláspontom szerint, ha kérdést előterjesztő szervezet az általános intézményi meghatározás szerint a nemzeti jogban „bíróságnak” minősül, nyomós érveket kell felhozni annak bizonyítására, hogy az adott szerv annak ellenére, hogy általánosságban véve igazságszolgáltatási jellegű, az alapeljárás tárgyát képező konkrét ügyben egyértelműen csak közigazgatási feladatokat lát el. ( 39 ) Számomra úgy tűnik, hogy a Bíróság erre a következtetésre kizárólag abban az esetben jutott, amelyben vitathatatlan volt, hogy a szóban forgó tevékenység – annak ellenére, hogy azt bíróság végezte – nem eredményezett igazságszolgáltatási jellegű határozatot. ( 40 ) Ezzel szemben úgy tűnik, hogy a Bíróság a kevésbé egyértelmű esetekben a nemzeti bíróság „javára határozott”. ( 41 )
102.
Álláspontom szerint ez a megközelítés észszerű, és az igazságügyi együttműködés 1215/2012 rendelettel létrehozott rendszerével összefüggésben még annál is inkább indokolt lehet. A rendelet 53. cikkét fontos alkotóelemként magában foglaló rendszer egészének működése a bíróságoknak biztosított központi szerepen alapszik. Ha tehát valamely bíróság kétséget táplál az 1215/2012 rendelet rendelkezéseit illetően, a jog egységességének és egyértelműségének biztosítása érdekében az EUMSZ 267. cikk szerinti Bírósághoz fordulás joga nem értelmezhető túl szigorúan.
103.
A jelen ügyben nem fér kétség ahhoz, hogy a Tribunale di Milano (milánói bíróság) és az 53. cikk szerinti tanúsítvány kiállítására láthatóan hatáskörrel rendelkező egyesbíró az olasz rendes bíróságok közé tartozik. Ezenfelül egyértelmű, hogy az 1215/2012 rendelet 53. cikkében rögzített eljárás a fent részletezett okokból nem pusztán közigazgatási jellegű.
104.
A fentiek fényében arra az álláspontra helyezkedem, hogy a Bíróság hatáskörrel rendelkezik a jelen eljárásban előterjesztett kérdés megválaszolására.
V. Végkövetkeztetés
105.
Azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Tribunale di Milano (milánói bíróság, Olaszország) által előzetes döntéshozatal céljából feltett kérdésre a következőképpen válaszoljon:
–
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (átdolgozás) 53. cikkével ellentétes az, hogy az eredetileg eljáró bíróság, amelytől egy jogerős határozatra hivatkozva a tanúsítvány kiállítását kérik, hivatalból gyakorolja a fogyasztói szerződések esetére vonatkozó joghatósági szabályok e határozat általi megsértésének vizsgálatára vonatkozó hatáskört.
( 1 ) Eredeti nyelv: angol.
( 2 ) HL 2012. L 351., 1. o. (más néven: „Brüsszel Ia” rendelet).
( 3 ) A kérdést előterjesztő bíróság többek között a következő ítéletekre utal: 2009. október 6‑iAsturcom Telecomunicaciones ítélet (C‑40/08, EU:C:2009:615); 2012. június 14‑iBanco Español de Crédito ítélet (C‑618/10, EU:C:2012:349); 2015. június 4‑iFaber ítélet (C‑497/13, EU:C:2015:357); 2016. február 18‑iFinanmadrid EFC ítélet (C‑49/14, EU:C:2016:98); 2017. január 26‑iBanco Primus ítélet (C‑421/14, EU:C:2017:60).
( 4 ) HL 2004. L 143., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 38. o.
( 5 ) Lásd az 1215/2012 rendelet (26) preambulumbekezdését.
( 6 ) Lásd különösen: EJEB, 1970. január 17., Delcourt kontra Belgium ítélet (CE:ECHR:1970:0117JUD000268965, 31. §.); EJEB, 2001. június 7., Kress kontra Franciaország ítélet (CE:ECHR:2001:0607JUD003959498, 41. §.).
( 7 ) Lásd a közelmúltból különösen: 2018. február 27‑iAssociação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet (C‑64/16, EU:C:2018:117, 41–44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 8 ) 2019. február 28‑iGradbeništvo Korana ítélet (C‑579/17, EU:C:2019:162, 41. pont).
( 9 ) Lásd: 1997. szeptember 17‑iDorsch Consult ítélet (C‑54/96, EU:C:1997:413, 23. pont); lásd újabban: 2014. július 17‑iTorresi ítélet (C‑58/13 és C‑59/13, EU:C:2014:2088, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 10 ) Lásd többek között: 2014. július 17‑iTorresi ítélet (C‑58/13 és C‑59/13, EU:C:2014:2088, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 11 ) Lásd például: 1995. október 19‑iJob Centre ítélet (C‑111/94, EU:C:1995:340, 11. és 12. pont).
( 12 ) Lásd e tekintetben: 2013. január 31‑iBelov ítélet (C‑394/11, EU:C:2013:48, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 13 ) Lásd többek között a jelen indítvány 93–104. pontját.
( 14 ) Lásd még az 1215/2012 rendelet (32) preambulumbekezdését.
( 15 ) Lásd: 2012. szeptember 6‑iTrade Agency ítélet (C‑619/10, EU:C:2012:531, 41. pont), valamint Kokott főtanácsnok azon ügyre vonatkozó indítványa (EU:C:2012:247, 38. pont).
( 16 ) HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.; helyesbítések: HL 2006. L 242., 6. o.; HL 2011. L 124., 47. o.
( 17 ) Lásd a 44/2001 rendelet 53–55. cikkét. Lásd még: 2012. szeptember 6‑iTrade Agency ítélet (C‑619/10, EU:C:2012:531, 36. pont).
( 18 ) Lásd az 1215/2012 rendelet 39. cikkét.
( 19 ) Lásd e tekintetben az 1215/2012 rendelet (26) preambulumbekezdését.
( 20 ) Lásd e tekintetben: 2019. február 28‑iGradbeništvo Korana ítélet (C‑579/17, EU:C:2019:162, 37. pont).
( 21 ) Lásd: Bot főtanácsnok Gradbeništvo Korana ügyre vonatkozó indítványa (C‑579/17, EU:C:2018:863, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 22 ) A 44/2001 rendelet 54. cikke szerint a tanúsítványt „a határozathozatal helye szerinti tagállam bíróság[ának] vagy hatáskörrel rendelkező hatóság[ának]” kell kiállítania (kiemelés tőlem).
( 23 ) Lásd az 1215/2012 rendelet I. mellékletében szereplő formanyomtatvány 4.6.2.2. pontját. Lásd még e rendelet 42. cikkének (2) bekezdését.
( 24 ) 2012. szeptember 6‑i ítélet (C‑619/10, EU:C:2012:531, 41. pont).
( 25 ) Kiemelés tőlem.
( 26 ) Lásd különösen: 2006. március 16‑iKapferer ítélet (C‑234/04, EU:C:2006:178, 20. pont).
( 27 ) Lásd különösen: 2015. december 17‑iImtech Marine Belgium ítélet (C‑300/14, EU:C:2015:825, 46. és 47. pont); 2016. június 16‑iPebros Servizi ítélet (C‑511/14, EU:C:2016:448, 25. pont).
( 28 ) HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.
( 29 ) Lásd a fenti 3. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
( 30 ) Lásd többek között: 2006. október 26‑iMostaza Claro ítélet (C‑168/05, EU:C:2006:675, 24. pont).
( 31 ) Lásd különösen a 93/13 irányelv (10) és (24) preambulumbekezdését.
( 32 ) Lásd többek között: 2012. június 14‑iBanco Español de Crédito ítélet (C‑618/10, EU:C:2012:349, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 33 ) Kiemelés tőlem. Lásd még az 1215/2012 rendelet (14) preambulumbekezdését.
( 34 ) Például a biztosítási kötvény jogosultja, a biztosított, a biztosítási szerződés kedvezményezettje, a károsult, a munkavállaló (hogy csak az 1215/2012 rendelet 45. cikke (1) bekezdése e) pontjának i. alpontjában szereplőket említsem).
( 35 ) Lásd például: 2017. január 26‑iBanco Primus ítélet (C‑421/14, EU:C:2017:60, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 36 ) Lásd különösen: 2003. szeptember 30‑iKöbler ítélet (C‑224/01, EU:C:2003:513, 30–59. pont).
( 37 ) 2019. február 28‑iGradbeništvo Korana ítélet (C‑579/17, EU:C:2019:162).
( 38 ) Az ilyen belső delegálás és külső delegálás közötti különbségtételt illetően lásd: a Pula Parking ügyre vonatkozó indítványom (C‑551/15, EU:C:2016:825, 96–97. pont).
( 39 ) Lásd: Wahl főtanácsnok Torresi egyesített ügyekre vonatkozó indítványa (C‑58/13 and C‑59/13, EU:C:2014:265, 72–73. pont).
( 40 ) Lásd például: 1995. október 19‑iJob Centre ítélet (C‑111/94, EU:C:1995:340).
( 41 ) Lásd például: 2008. december 16‑iCartesio ítélet (C‑210/06, EU:C:2008:723, 54–63. pont).