T-330/18. sz. ügy: 2018. május 23-án benyújtott kereset – Carvalho és társai kontra Parlament és Tanács
2018. május 23-án benyújtott kereset – Carvalho és társai kontra Parlament és Tanács
(T-330/18. sz. ügy)
2018/C 285/51Az eljárás nyelve: angolFelek
Felperesek: Armando Carvalho (Santa Comba Dão, Portugália) és 36 másik felperes (képviselők: G. Winter professzor, R. Verheyen ügyvéd és H. Leith Barrister)
Alperesek: Európai Unió Tanácsa, Európai Parlament
Kérelmek
A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:
—
állapítsa meg, hogy az „ÜHG-kibocsátára vonatkozó jogszabályok” ( 1 ) jogellenesek annyiban, amennyiben a 2021 és 2030 közötti időszakban olyan mennyiségben engedélyezik az üvegházhatású gázok kibocsátását, amely 2021-ben az 1990-es év 80 %-ának felel meg, 2030-ban pedig az 1990-es év 60 %-ának megfelelő mennyiségre csökkentik;
—
semmisítse meg az ÜHG-kibocsátásra vonatkozó jogszabályokat annyiban, amennyiben azt a célt tűzik ki, hogy az ÜHG-kibocsátások 2030-ra az 1990-es szinthez képest 40 %-kal csökkenjenek, és különösen a 2018/410 irányelvvel módosított 2003/87/EK irányelv 9. cikkének (2) bekezdését, a 2018/842 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését és I. mellékletét, valamint a 2018/841 irányelv 4. cikkét;
—
rendelje el, hogy az alperesek az ÜHG-kibocsátásra vonatkozó jogszabályok alapján fogadjanak el olyan intézkedéseket, amelyek megkövetelik, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását 2030-ra az 1990-es szinthez képest 50-60 %-kal vagy ennél jelentősebb – a Törvényszék által megfelelőnek ítélt – mértékben csökkentsék;
—
másodlagosan, amennyiben a Törvényszék megtagadja meghagyás elfogadását, és a csökkentési célkitűzések megsemmisítésére vonatkozó határozatát túl későn hozza meg ahhoz, hogy 2021 előtt a releváns rendelkezéseket módosítani lehessen, a felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék rendelje el, hogy az ÜHG-kibocsátására vonatkozó jogszabályok vitatott rendelkezései továbbra is hatályban maradnak egy olyan maghatározott időpontig, ameddig azokat a magasabb szintű jogszabályi követelményeknek megfelelően módosítani kell;
—
az alpereseket kötelezze a költségek viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek tíz jogalapra hivatkoznak.
1.
Az első, a megsemmisítés iránti keresetre vonatkozó jogalap arra irányul, hogy az Uniót a nemzetközi szokásjog alapján – amely megtiltja az államoknak, hogy kárt okozzanak – arra kötelezik a magasabb szintű jogi szabályok, hogy megelőzzék az éghajlatváltozás által okozott károkat, és hogy az EUMSZ 191. cikk alapján elhárítsák a károkat. Hasonlóképpen, az Unió köteles az Európai Unió Alapjogi Chartájában védelemben részesített alapvető jogok éghajlatváltozás által okozott megsértésének a megelőzésére. E jogok magukban foglalják az élethez való jogot, a személyi sérthetetlenséghez való jogot, a munkavállaláshoz való jogot, a tulajdonhoz való jogot, a gyermekek jogait és az egyenlő bánásmódhoz való jogot.
2.
A második, a megsemmisítés iránti keresetre vonatkozó jogalap arra irányul, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása és a súlyos éghajlatváltozás közötti okozati összefüggésre tekintettel az Unió messzemenően felelős olyan intézkedések elfogadásáért, amelyek szabályozzák az üvegházhatású gázok Unión belüli kibocsátását e kár megelőzése és az alapvető jogok megsértésének megakadályozása céljából.
3.
A harmadik, a megsemmisítés iránti keresetre vonatkozó jogalap arra irányul, hogy az éghajlatváltozás már most kárt okoz, és sérti az alapvető emberi jogokat, és ez továbbra is így lesz. Minden további üvegházhatásúgáz-kibocsátás, amely e következményekhez járul hozzá, tehát jogellenes, kivéve ha e kibocsátás objektíve igazolható, és ha azt az Unió a műszaki és gazdasági teljesítőképességéhez mérten megpróbálja csökkenteni.
4.
A negyedik, a megsemmisítés iránti keresetre vonatkozó jogalap arra irányul, hogy az Unió a következő okokból kifolyólag nem hivatkozhat ilyen igazolásra az ÜHG-kibocsátásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott célkitűzések elfogadása során:
—
e célkitűzések olyan mennyiségű kibocsátást engedélyeznek, amely jelentősen meghaladja a Párizsi Egyezményben meghatározott célkitűzésből adódó kibocsátási egységek Unióra eső méltányos részét, amely célkitűzés arra irányul, hogy a globális átlaghőmérséklet-emelkedést 1,5 oC vagy jóval 2 oC alatt tartsák;
—
a célokat anélkül tűzték ki, hogy az alperesek megvizsgálták volna az Unió csökkentések elvégzésére irányuló műszaki és gazdasági teljesítőképességének mértékét. A célokat inkább úgy választották ki, mint egy korábbi hosszú távú kibocsátási cél elérésének legköltséghatékonyabb eszközei, amely célt azóta a Párizsi Egyezmény felfüggesztette;
—
az alperesek rendelkezésére álló bizonyítékok azt tanúsítják, hogy az Unió valóban rendelkezett kapacitással olyan intézkedések elfogadására, amelyek előírják, hogy 2030-ra az üvegházhatású gázokat legalább 50-60 %-kal az 1990-es szint alá kell csökkenteni.
5.
Az ötödik, a meghagyás iránti kérelemre vonatkozó jogalap ismét arra irányul, hogy az Uniót a nemzetközi szokásjog alapján – amely megtiltja az államoknak, hogy kárt okozzanak – arra kötelezik a magasabb szintű jogi szabályok, hogy megelőzzék az éghajlatváltozás által okozott károkat, és hogy az EUMSZ 191. cikk alapján elhárítsák a károkat. Az Unió az Európai Unió Alapjogi Chartája alapján köteles elkerülni és megelőzni az alapvető jogok éghajlatváltozás által okozott megsértését.
6.
A hatodik, a meghagyás iránti kérelemre vonatkozó jogalap arra irányul, hogy az Unió az üvegházhatású gázok kibocsátása tekintetében fennálló felelőssége alapján korábban nem tett eleget e kötelezettségeinek:
—
megsértette azon kötelezettségét, hogy 1992 óta ne okozzon kárt, amely évben az ENSZ elfogadta az éghajlatváltozásról szóló keretmegállapodást, és az éghajlatváltozás általánosan ismertté vált;
—
a kötelezettségek Unió általi megsértése tovább súlyosbodott 2009-ben, amikor mind az EUMSZ 191. cikk, mind az Európai Unió Alapjogi Chartája hatályba lépett;
—
mostanra az üvegházhatású gázok folyamatos kibocsátását meg kellene tiltani, kivéve ha e magatartás objektíve igazolt. Az Unió nem állítja és állíthatja, hogy az általa ezen időszak alatt továbbra is engedélyezett kibocsátási szint megfelelt a kibocsátás-csökkentési műszaki és gazdasági teljesítőképességének.
7.
A hetedik, a meghagyás iránti kérelemre vonatkozó jogalap arra irányul, hogy az Unió a kibocsátás-csökkentési célkitűzések ÜHG-kibocsátásra vonatkozó jogszabályokban történő elfogadásával a mai napig továbbra sem tesz eleget kötelezettségeinek. Amint a megsemmisítés iránti keresetükre vonatkozó jogalapokban szerepel, az ÜHG-kibocsátásra vonatkozó jogszabályok nem csökkentik a kibocsátást, és lehetővé teszik a jogellenes mértékű, nem igazolható kibocsátás folytatását.
8.
A nyolcadik, a meghagyás iránti kérelemre vonatkozó jogalap arra irányul, hogy a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogi szabály kellően súlyos megsértésének minősül az, hogy az Unió nem tesz eleget kötelezettségeinek. Az Unió nem rendelkezik mérlegelési jogkörrel annak megtagadásához, hogy a kibocsátás-csökkentés érdekében műszaki és gazdasági teljesítőképességéhez mérten intézkedéseket fontoljon meg vagy fogadjon el.
9.
A kilencedik, a meghagyás iránti kérelemre vonatkozó jogalap arra irányul, hogy a kötelezettségek nemteljesítése súlyos éghajlatváltozáshoz vezetett, amely egyes felperesek számára anyagi kárt okozott, és a felperesek számára a jövőben további más típusú károkat fog okozni.
10.
A tizedik, a meghagyás iránti kérelemre vonatkozó jogalap arra irányul, hogy az Unió köteles azon jogi kötelezettségének megfelelően eljárni, hogy a kibocsátáscsökkentést a műszaki és gazdasági teljesítőképességéhez igazítsa, amely a bizonyítékok alapján olyan csökkentést jelent, amely 2030-ra az 1990-es szint legalább 50-60 %-a lehet. A felperesek e célból a Törvényszékhez meghagyás iránti kérelmet nyújtanak be.
( 1 ) A 2003/87/EK irányelvnek a költséghatékony kibocsátáscsökkentés és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákba történő beruházások növelése érdekében történő módosításáról és az (EU) 2015/1814 határozat módosításáról szóló, 2018. március 14-i (EU) 2018/410 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2018. L 76., 3. o.); A Párizsi Megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítése érdekében a tagállamok által 2021-től 2030-ig kötelezően teljesítendő, az éghajlat-politikai fellépéshez hozzájáruló éves üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentések meghatározásáról, valamint az 525/2013/EU rendelet módosításáról szóló, 2018. május 30-i (EU) 2018/842 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2018. L 156., 26. o.); és A földhasználathoz, a földhasználat-változtatáshoz és az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak és -elnyelésnek a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretbe történő beillesztéséről, valamint az 525/2013/EU rendelet és az 529/2013/EU határozat módosításáról szóló, 2018. május 30-i (EU) 2018/841 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2018. L 156., 1. o.). (Keresetükben a felperesek a 2018/842 és a 2018/841 rendeletnek a Tanács által 2018. május 14-én elfogadott, az aláírást és a Hivatalos Lapban való közzétételt megelőző változatára hivatkoznak.)